UEFA: Ceferin szerint a kiszámíthatatlanság a legnagyobb probléma

MTI MTIMTI MTI
2020.08.24. 21:33
null
Aleksander Ceferin szerint a kiszámíthatatlanság a legnagyobb probléma (Fotó: AFP)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint a legnagyobb problémát a koronavírus-járvány miatti kiszámíthatatlanság jelenti.


Az idén nyárra tervezett, de egy évvel elhalasztott Európa-bajnokságról az elnök hétfőn elmondta: egyelőre tartják magukat a tervekhez, miszerint 12 országban rendezik a mérkőzéseket, és biztos benne, hogy ez kivitelezhető lesz. Ugyanakkor emlékeztetett, februárban még nem tudták, hogy idén nem kerülhet sor a kontinenstornára.

„Készek vagyunk bármilyen helyzethez alkalmazkodni” – közölte Ceferin, aki szerint a torna elhalasztása eddig 100 millió euróba került az UEFA-nak.

„Értékelnünk kell majd a helyzetet akkor is, ha végre elkészül a vakcina, és a dolgok normalizálódnak, hiszen egyelőre nem tudjuk, ez mikor fog bekövetkezni. A legnagyobb probléma a kiszámíthatatlanság” – vélekedett.

Az elnök szerint az a legfontosabb, hogy Európa 55 válogatottja két héten belül elkezdhesse a Nemzetek Ligája küzdelemsorozatot, aztán októberben kezdődjön a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportköre is.

„Egy ország ma a zöld listán van, holnap viszont a vörösre kerülhet. A labdarúgásban is jó néhány pozitív koronavírusos eset van. A helyzet nagyon nehéz, mert soha nem tudhatjuk, mi történik holnap” – magyarázta a szlovén sportvezető.

Ceferin reméli, hogy a szurkolók októberig visszatérhetnek a lelátókra a nemzetközi kupameccseken is.

„Szomorú egy olyan stadion látványa, ahol az edzők kiabálását is hallani lehet. Ez nem ugyanaz a futball, de jobb, mint a semmi. Remélem, októberben már lesznek nézők. Azt hiszem, el kell kezdenünk ismét beengedni őket, ha a vírushelyzet nem lesz rosszabb” – szögezte le Ceferin.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18