UEFA: kedden tájékoztatják a tagszövetségeket a folytatásról

MTI MTIMTI MTI
2020.04.20. 20:04
null
Az UEFA kedden tájékoztatja tagszövetségeit a folytatásról (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden ad tájékoztatást tagszövetségeinek arról, hogyan tervezi folytatni a szezont. 

 

A BBC cikke szerint a szervezet az elmúlt időszakban két munkacsoportot hozott létre, ezek közül az egyik kifejezetten a versenynaptár újratervezésével foglalkozik. Az UEFA-nál most abban bíznak, augusztusig be tudják fejezni a küzdelmeket, ugyanakkor továbbra is sok a bizonytalanság a folytatás körül.

Az 55 tagország között van olyan, amelyik bizakodik: a németeknél és a dánoknál is arra számítanak, hogy hamarosan ismét lehet mérkőzéseket rendezni, míg Ausztriában is több csapat újrakezdte az edzéseket.

Más ligák esetében– például Angliában– azonban úgy számolnak, júniusnál előbb nem indulhat újra a labdarúgóélet.

Az UEFA abban bízik, hogy a kontinentális sorozatokat, azaz a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is be tudják majd fejezni az eredeti, oda-visszavágós rendszerben. Ha ez nem sikerülne, a szervezetnek van egyéb terve is, ebben egymérkőzéses párharcok, valamint a negyeddöntőtől kezdődő egyhetes minitorna is szerepel.

Csütörtökön ülést tart az UEFA végrehajtó bizottsága is, ezen várhatóan a női Európa-bajnokságról, valamint az őszi Nemzetek Ligájáról tárgyalnak majd. Az európai sorozatok közül egyedül a fehérorosz bajnokságban rendeznek jelenleg mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45