UEFA: nyolccsapatos csoportok jöhetnek a Bajnokok Ligájában

MTI MTIMTI MTI
2019.03.18. 14:33
null
2024 után teljesen megváltozhat a Bajnokok Ligája jelenlegi lebonyolítása (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden elkezdi a klubcsapatok képviselőivel való egyeztetést az európai kupasorozatok 2024 utáni jövőjéről.

 

A szervezet hétfői tájékoztatása szerint a mostani találkozó célja egyelőre csak az ötletek megvitatása, ugyanis a következő hároméves ciklusra – a 2021 és 2024 közötti időszakra – az UEFA már tavaly döntött egy harmadik számú, egyelőre név nélküli nemzetközi sorozat bevezetéséről, illetve a Bajnokok Ligája és az Európa-liga sorsáról is.

A megbeszélésen a 232 európai klubot képviselő szövetség, az ECA vezetői találkoznak majd az UEFA funkcionáriusaival, később az európai szövetség a játékosok és a ligák vezetőivel is egyeztetéseket kezdeményez.

Az amerikai Wall Street Journal értesülései szerint ezúttal a Bajnokok Ligája átalakítása lesz terítéken: a sorozattal kapcsolatos tervek között a hétvégi játéknapok, a csoportbeosztások megváltoztatása (a nyolc négycsapatos helyett az együttesenként több mérkőzést eredményező négy nyolccsapatos csoport kialakítása), valamint a mostaninál zártabb selejtezős rendszer bevezetése szerepel.

Az UEFA azért formálhatja át legrangosabb sorozatát, mert a klubok között időről időre felvetődik a BL riválisának szánt szuperliga létrehozása, amelyben Európa leggazdagabb csapatai ligarendszerben mérkőznének meg egymással. Az idén újabb négy évre megválasztott UEFA-elnök, Aleksander Ceferin ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy amíg ő vezeti a szövetséget, az ECA vezetője pedig a Juventus-elnök Andrea Agnelli, addig ez a szuperliga nem alakul meg.

Legfrissebb hírek

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
5 órája

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
10 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
17 órája

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45