UEFA: a klubedzők felülvizsgálnák az idegenben szerzett gólok szabályát

MTI MTIMTI MTI
2018.09.04. 22:15
Európa élklubjainak vezetőedzői azt javasolták a kontinentális labdarúgó-szövetségnek (UEFA), hogy vizsgálja felül az idegenben szerzett gólok szabályát a kupasorozatokban.

A szakemberek elsősorban azzal érveltek, hogy ma már korántsem olyan nehéz vendégként gólt szerezni, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor bevezették a szabályt a párharcok eldöntésére.

Giorgio Marchetti, az UEFA helyettes főtitkára úgy fogalmazott, az UEFA nyitott a vitára a szabályról, amelyet a kieséses párharcokban használnak a továbbjutás eldöntésére. Jelenleg ha a két meccs után döntetlen az állás, akkor az a csapat lép a következő körbe, amelyik idegenben több gólt szerzett, és ha ez sem dönt, akkor következik a hosszabbítás.

Az edzők úgy gondolják, ma már nem olyan nehéz vendégként gólt szerezni, mint a múltban, ezért szeretnék, ha felülvizsgálnánk a szabályt, és ezt meg fogjuk tenni. A futball megváltozott” – mondta Marchetti, aki hozzátette, az érvelés szerint a szabály jelenleg kontraproduktív, mivel a hazai csapat kényszerül védekezésre, nehogy gólt kapjon, amellyel rendkívül nehéz helyzetbe kerülne.

A szabályt 1965-ben az azóta megszűnt KEK-ben vezették be, hogy elkerüljék a pénzfeldobást, vagy a semleges helyszínen újrajátszást a továbbjutás eldöntésére. Akkoriban viszont nagy kihívást jelentett az utazás, vagy éppen a vendégként tapasztalható szokatlan körülmények, ugyanakkor mára ezek rutinszerűvé váltak.

Az edzők másik javaslata az volt, hogy a legerősebb ligákban azonos időpontban záruljon az átigazolási szezon. Amíg az angoloknál és az olaszoknál a bajnokság rajtjáig lehet új játékost szerződtetni, addig a spanyoloknál, németeknél és franciáknál augusztus végéig. A trénerek az előbbi verziót szeretnék kiterjeszteni.

Az éves értekezleten, amelyen a szakemberek megfogalmazták kérésüket, olyan szakemberek vettek részt, mint Massimiliano Allegri (Juventus), Carlo Ancelotti (Napoli), Unai Emery (Arsenal), Paulo Fonseca (Sahtar Doneck), Julen Lopetegui (Real Madrid), José Mourinho (Manchester United), Thomas Tuchel (Paris Saint-Germain) és Arsene Wenger, az Arsenal korábbi mestere.

Legfrissebb hírek

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
1 órája

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29