Copa: Ebben a pillanatban meg akartam halni – Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.27. 11:38
null
A pillanat, amikor Lionel Messi – és talán Sergio Agüero is – „meg akart halni” (Fotó: AFP)
Miközben az Arsenal készen áll Petr Cech szerződtetésének bejelentésére, kolumbiai kapusa, David Ospina bravúrok sorozatával jelezte az Argentína elleni Copa-negyeddöntőn, hogy vele is számolniuk kell a londoni klub vezetőinek.

Kolumbia 0–0-s döntetlennel kihúzta Argentína ellen, ami elsősorban Ospina érdeme volt, hiszen bravúrok sorozatát mutatta be. A találkozót végül 11-esekkel megnyerő argentinok részéről Lionel Messi elismerően beszélt Ospináról a meccs után, azt mondta, az egyik védése után „meg akart halni.”

„Láttam, hogy a földön fekszik, biztos voltam benne, hogy nem tud felállni. Aztán a fejesem után láttam, hogy mégis feláll és eléri a labdát. Ebben a pillanatban meg akartam halni” – mondta Messi a kapusról, aki előbb Sergio Agüero lapos próbálkozását hárította, majd Messi ötméteres fejesére ért oda.

OSPINA VÉDÉSEI

EGY MÁSIK VÉDÉS, NICOLÁS OTAMENDI FEJESÉNÉL

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
11 órája

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik