Oroszország: a sokat kritizált Spalletti maradni akar a Zenitnél

2013.03.13. 12:33
Luciano Spalletti, az orosz labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenit vezetőedzője elmondta, hogy továbbra is a szentpéterváriaknál képzeli el a folytatást, és akkor sem mond le, ha csapata kiesik az Európa-ligából a Basellel szemben.

„Már most leszögezem, hogy akkor sem távozom, ha a Zenit kiesik az Európa-ligából – nyilatkozta Spalletti. – Persze tisztában vagyok azzal, hogy ha nem jönnek az eredmények, veszélybe kerülhet az edző állása. Én viszont nem vagyok megfutamodó típus, tudom, hogy mit kell kijavítani.”

Az olasz szakembert az utóbbi időben rengeteg kritika érte. Ezek a hangok akkor erősödtek fel, amikor a csapat egymás után három vereséget szenvedett, hiszen a Basel elleni meccs előtt kikapott Liverpoolban, valamint a Rubin Kazanytól bajnokin is.

Alekszander Panov, a Zenit és az orosz válogatott korábbi csatára szerint Spalletti kiégett, és már nem tudja úgy motiválni a csapatot, mint korábban. A szakvezető lehetséges utódjaként a Manchester City jelenlegi menedzserét, Roberto Mancinit emlegetik, de a Zenitnél ezt cáfolják.

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
6 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
15 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
16 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
19 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2026.08.13. 17:58