A középszerűséget az élet egyetlen területén sem díjazó francia főváros befolyásos politikusainak és befektetőinek egy csoportja nagyjából négy évtizede döntött úgy, hogy szövetkeznek Párizs labdarúgásának felvirágoztatására. A fény városának futballrajongói mindaddig csupán egy országos bajnoki címet ünnepelhettek (Racing Paris, 1936), és az egykori biciklistadionból modern futball- és rögbiarénává alakított Parc des Princes 1972-es, újbóli megnyitása kiváló alkalmat kínált arra, hogy széles öszszefogással új lapot nyissanak. Az erőfeszítés meghozta gyümölcsét: a hetvenes évek elején megalapított Paris Saint-Germain szép sikereket ért el, a város színeit megjelenítő piros-kék mezt számos világsztár magára öltötte (lásd nagy infografikánkat). Az utóbbi években azonban – párhuzamosan az addigi főtulajdonos, a Canal Plus televíziótársaság fokozatos vissza-, majd kivonulásával – megkezdődött a csapat lecsúszása, és elérkezett a korszak, amelyben a „Párizs”, valamint a „futball” szavak közös említése gyakran baljós eseménnyel függött öszsze. A PSG gyenge teljesítményét olyan események súlyosbították, mint a halálos áldozattal járó rendőrség–huligánok összecsapás 2006 őszén; a francia himnusz kifütyülése válogatott mérkőzésen; közbotrányt okozó, rasszista tartalmú felirat kupadöntőn.
Szóval járt már a negyedik helyet termő ősz a fővárosi futballbarátoknak.
A párizsiak játékoskerete a későbbiekben egyszer sem volt olyan erős, mint a kilencvenes évekbeli virágkorban, de olyan rossz sem, hogy az utolsó fordulókban a bennmaradásért küzdjön.
„Párizsban minden komplikáltabb, mint máshol” – mondta erre a közelmúltban Jérome Rothen, a Monacóval 2004-ben Bajnokok Ligájadöntőt játszó, ám Párizsba igazolván elszürkülő középpályás. Rövid mondatával nemcsak saját, hanem más, nagy várakozásokkal a PSG-be igazoló játékos teljesítményének visszaesésére, a krónikussá váló „PSG-betegségre” is magyarázattal szolgált.
Charles Villeneuve klubelnök és a kereken két esztendeje hivatalba lépő Paul Le Guen vezetőedző – aki játékosként hét évig erősítette a klubot – tisztában van e lelki teher teljesítményromboló hatásával, és a tavaly nyári igazolási szezonban olyanokat keresett, akik segítségére lehetnek e régi probléma orvoslásában. Akik nemcsak kiváló futballtudásukkal mutatnak példát, hanem pozitív gondolkodásuk, külföldön szerzett tapasztalataik, vagányságuk és vezéri képességeik révén egy kis életet visznek a sokszor hangulattalan, máskor feszült párizsi öltözőbe.
S aki keres, talál: mások mellett a 71-szeres francia válogatott Claude Makelele (volt Nantes-, Marseille-, Celta Vigo-, Real Madrid- és Chelsea-játékos), valamint a nemzeti csapatban 17-szer játszó Ludovic Giuly (Lyon, Monaco, Barcelona, Roma) került a párizsiakhoz. Mindketten túl járnak pályafutásuk zenitjén – 35, illetve 32 évesek –, de bőven abban a futballistakorban vannak, amikor a fiatalkori erények megkopását vígan ellensúlyozza az idővel kinccsé gyarapodó rutin.
Felgyorsultak a bérleteladások, és amikor a Giuly, Makelele duó első autogramóráját adta a nyáron, már többezres tömeg kígyózott a Champs-Elysées-n. A két muskétás nem vallott kudarcot akkor sem, amikor a pályán kellett demonstrálniuk az átalakított középpályássor erejét: a csatárként is bevethető Giuly révén megvalósult a jobbszárny régóta tervezett megerősítése, míg a csapatkapitányi karszalagot megkapó Makelele labdaszerzésekkel (17.4 mecscsenként!) és gyors támadásindításokkal tette hatékonyabbá a játékot. Jelenlétük jótékony hatással volt a Giulyt Monacóból jól ismerő, már említett Rothenre, valamint a nyáron igazolt Stéphane Sessegnonra és Guillaume Hoarau-ra, akinek gyors beilleszkedését eddig 11 bajnoki gól jelzi.
Bár Párizsban vallják, egy kiesőjelöltből néhány hónap leforgása alatt két ilyen, sok próbát kiállt vagány vezetésével sem lehet bajnokaspiráns – a napokban a Bordeaux-tól kapott négyes mintegy nyomatékosította óvatosságukat –, a Lyon (1–0), a Bordeaux (1–0), a Marseille (4–2), a Lille (1–0) őszi legyőzése, az UEFA-kupa tavaszi szakaszába jutás, illetve a héten lefoglalt elődöntős hely a hazai Ligakupában azt sugallja: a középszerűség levetkőzése megkezdődött.