A tökéletes játékos

Szinte bárkit kérdeztünk az utóbbi időben arról, hogy kit tekinthetünk napjaink legjobb honi kosarasának, az első számú magyar játékosnak, a legtöbb esetben Dávid Kornél neve hangzott el válaszként. Teljesen egyértelmű, hogy miért: vitathatatlanul ő érte el a legnagyobb nemzetközi karriert, amiben az az érdekes, hogy az ő generációjából meszsze nem az immár 37. életévét taposó exmalévos játékos volt a legtehetségesebb. A fizikuma elsőrangú, az egykori „pálcikacenterből” szorgalmának köszönhetően igazi erőcsatár vált, vagyis nem csak a fordítás miatt lehet ráaggatni a négyes poszt amerikaias elnevezését.

A hangsúly a szorgalmon van, mivel Dávid nemcsak erősebbé vált a sok edzés által, hanem fakezűnek tartott kosárlabdázóból kifejezetten jó dobóvá is, tehát több területen kamatozott hozzáállása. Azaz esetében ez a legjobb veleszületett tulajdonság, a többi „csak” ezáltal jött elő, noha utólag nyilvánvalóvá vált, hogy jó nyersanyag volt a nagykanizsai születésű játékos. Bár mindenki hozzá hasonló elánnal végezné a számára előírt gyakorlatokat – vagy akár az elő nem írtakat is, hiszen a magánszorgalom fogalma is jól ismert a sport világában. Sokat segít a talentum teljes kibontakoztatásában.

Éppen ez hiányzott a jelenlegi talán legtehetségesebb honi férfijátékosból, Gulyás Róbertből, akinek pedig 214 centis termete több mint ideális ehhez a játékhoz. Ráadásul kiváló keze, vagyis dobókészsége miatt is etalonnak számít az Atomerőmű centere, pedig az ilyesmi ritka a hozzá hasonlóan magas játékosok esetében.

Az ekkora gólemeknél sok esetben nemhogy a vajcsukló, hanem a mozgáskoordináció is hiányzik – futni is nehéz megtanulniuk, Gulyásnak meg még a hárompontosdobás is benne foglaltatik amúgy is igen széles technikai repertoárjában.

Ha már technika, akkor nem mehetünk el szó nélkül Kálmán László mellett. A Falco irányítója igazi mestere a tempódobásnak, ami fantasztikus egyensúlyérzékének köszönhető leginkább: mind középtávolról, mind pedig távolról képes hajszálpontosan célozni felugrásból úgy, hogy emelkedésének tetőpontján engedi csak el a labdát. Persze nála is alapvető a tökéletes technikai képzettség és a jó csukló. A legjobban akkor látszik ez, amikor odaáll a büntetővonalra – márpedig ez gyakran megtörténik, mert a villámléptű kosarast sokszor csak szabálytalanul tudják megállítani.

El is érkeztünk a lábmunkához, amelynek nem csupán támadásban, hanem védekezésben is nagy a jelentősége. Nos, ebben a műfajban a fiatal pécsi Hosszú Gergely az új felfedezett: a 21 esztendős bajai származású bedobót általában az ellenfelek legjobbjainak leradírozására használja fel edzője. Fontos szempont az elhárításban a karok fesztávolsága is: ebben a 215 centi magas, szintén pécsi Czigler László nálunk a legjobb, kár, hogy már 36 esztendős. Fénykorában azonban legalább annyira rettegtek tőle az ellenfelek, mint manapság az amerikai profi ligában a denveri Marcus Cambytől.

Ő azonban sosem volt anynyira atletikus, mint a jelenleg Kecskeméten játszó bedobó, Horváth Ákos, akinek jelentős múltja van a sportok királynőjének gyakorlásában, és ennek igen nagy hasznát veszi az egyik legnépszerűbb csapatsportban. Jó az ugrókészsége is, márpedig az emelkedés különösen fontos a magas emberek játékában, különösen akkor, ha az ember az alacsonyabb kosarasok közé tartozik, mint például a 188 centijével is zsákoló Németh István. Ő minden további nélkül belecsimpaszkodik a gyűrűbe akár két kézzel is, pedig az hivatalosan 305 centiméter magasan van... Az exkörmendi Isti azonban nem csupán a látványelemekben nő a többiek fölé, bár kétségkívül jó nézni, ha nála van a (kosár)labda. A még mindig csak 28 esztendős hátvédnek esze is van ehhez a játékhoz, ami legalább olyan fontos, mint a fentebb felsorolt adottságok.

Elképesztő a játékintelligenciája, bármikor előhúz a tarsolyból a pályán valami váratlan megoldást, miközben erős egyénisége folytán igazi vezér: tipikus csapatkapitány alkat. Ritka az ilyen, főleg Magyarországon – nem is játszik már idehaza jó ideje.

Ha tehát megformáznánk az ideális kosárlabdázót, a legtöbbet Dávid Kornélból és Németh Istvánból használhatnánk fel. Tán nem véletlen, hogy az utóbbi 40 esztendőben kizárólag annak a magyar férfiválogatottnak sikerült eljutnia az Európa-bajnokság elitmezőnyébe a selejtezők rögös útjáról, amelynek mindketten tagjai voltak. Igaz, az 1999-es franciaországi kontinensviadalon Némethnek még nem sok szerep jutott – de nem az akkor még zsenge kora, hanem kellemetlen betegsége miatt. Ugyanis nem sokkal a rangos rendezvény kezdete előtt elkapta egy gonosz vírus...

Az már az ábrándok kategóriája, mire vittük volna akkor egy csúcsformában lévő Németh Istvánnal, miként az is, hogy milyen center született volna mondjuk Dávid Kornél és Gulyás Róbert keresztezéséből. Ha előbbi szorgalma és elhivatottsága utóbbi magasságával és tehetségével párosul, talán még Shaquille O’Neal is bajban lett volna. S bár a behemót amerikait a sors megkímélte ettől a megpróbáltatástól, azért jó ábrándozni...