Karmester kell a koncerthez

2007.11.10. 16:12
Címkék
A férfi Bajnokok Ligája eddigi három fordulójában mindöszsze három pontot gyűjtött az F-csoportban az MKB Veszprém. Mocsai Lajos gárdájának a biztos továbbjutáshoz hat pontot kell szereznie következő három meccsén (a 32 csapat közül csoportonként két-két együttes kerül a középdöntő négy négycsapatos csoportjába). Az első lépés: szombaton le kell győzni a Gummersbachot.

Óriási meglepetést nem szerez het egymásnak szombaton az MKB Veszprém és a Gummersbach, hiszen a játékosok és az edzők jó ismerősök, tökéletesen kitalálják egymás gondolatát is. Nyitott könyv mindegyiküknek a másik taktikája, ismerik egymás edzésmódszerét, erőnléti, sőt lelkiállapotát is.

Honnan ez a különleges tudás?

TAKTIKA

A videoelemzéseken túl fontosak a személyes ismeretségek, a baráti és szakmai kapcsolatok. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: Fazekas Nándor a veszprémi klubból tavaly került Gummersbachba, míg Mocsai Lajos edző 2005 márciusától az évad végéig ült a német együttes kispadján, és vezetésével a gárda a Bundesliga középmezőnyéből az ötödik helyre jött fel, s EHFkupa-elődöntőbe jutott.

Az új BL-évadban aztán egymásba botlott a Gummersbach és az MKB, aminek egyikük sem örült. A Köln Arenában októberben kiderült, nehezen bírnak egymással, ugyanakkor az edzők mind az ellenfelet, mind saját csapatukat illetően újabb tanulságokat vonhattak le az ütközetből.

TEMPÓJÁTÉK

Rohanós, hatalmas iramú csata zajlott Kölnben (mindkét együttes 64 támadást vezetett), s hasonló tempóra számíthatunk szombaton is. Az MKB egy hónapja nem titkolta, hogy győzni, de legalább egy pontért indult Németországba – ám üres kézzel tért haza (30–32). Pedig szerette volna kiköszörülni a Celje elleni otthoni csorbát (24–24). Mocsai Lajos csapatának a feladat azért is tűnt megoldhatónak, mert a Gummersbach a Bundesligában csak lassan lendült formába, ráadásul sérülések tizedelték (a legérzékenyebb vesztesége, hogy a csapatkapitány Gudjon Sigurdsson, az izlandi balszélső hónapokra harcképtelenné vált, miután megműtötték a vállát).

KAPUSTELJESÍTMÉNY

hetett azt mondani, hogy esélytelenül érkezett Kölnbe (a Gummersbach itt fogadja európai kupaellenfeleit és legerősebb Bundesliga-vetélytársait), és Dejan Perics kapus, valamint Iváncsik Gergő vezérletével okos, látványos és eredményes játékkal kezdett. Perics klasszis játéka és bravúrsorozata meghatározta a mérkőzés alakulását, jórészt ne


folytatás...
Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszt adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
5 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
13 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
17 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
28 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
45 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
53 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája