Jöhet a visszavágás

Roger Federer megmutatta, miért ő a világelső, és Nyikolaj Davigyenkóról is kiderült, miért „csak” a harmadik a világranglistán. A svájci 7:5, 7:6, 7:6-ra győzte le a francia nemzetközi teniszbajnokság elődöntőjében orosz ellenfelét, de ahogyan ő maga fogalmazott: „Ki is kaphattam volna három szettben.” De nem kapott ki.

Davigyenko néhány momentumot leszámítva a lehető legjobban teniszezett, csakhogy pontosan ezek voltak a legfontosabb pillanatok. Amikor a leginkább pontot kellett volna szereznie, akkor remegett meg a keze, amikor egy kis agresszivitásra lett volna szüksége, kivárt, amikor a legjobban kellett volna koncentrálnia, akkor nem bírta idegekkel – pedig a találkozó kilencven százalékában pontosan, okosan, bátran játszott. Ez azonban csak egy Grand Slamelődöntőhöz elég, a fináléhoz nem, legalábbis Roger Federer ellen semmiképp.

Ahogyan szinte minden párizsi meccsén, a svájci most is gondban volt az adogatásoknál (első szerváit mindössze 51 százalékkal ütötte be), rontott is nemegyszer, de amikor nagyon kellett, mindig meg tudta rázni magát, kulcspillanatokban ütött egy-egy fogadhatatlan szervát vagy elérhetetlen fonákot. Szegény Davigyenko például hiába harcolt ki magának tizenegy bréklabdát csak az első szettben, mindössze egyet tudott kihasználni. Az orosz négyszer volt egyetlen pontra az 5:2-es vezetéstől, de nem élt a lehetőségekkel, a világelső pedig viszszakapaszkodott, és végül 7:5-re megnyerte a játszmát – neki csak két bréklehetősége volt, ám ő ki is használta azokat.

De az orosz nem adta fel. A második szettben ismét kiválóan játszott, itt is lépéselőnybe került, és fölénye kis híján ki is tartott a szett végéig. Akkor azonban újra – nincs rá jobb szó

– megijedt a lehetőségtől, pedig mindössze két labdányira volt attól, hogy megnyerje a játszmát. Nem látványosan rettent meg, csak annyira, hogy aprókat hibázzon, és egyáltalán lehetőséget adjon Federernek, akinek ennél több nem is kellett: kiegyenlített, majd a rövidítésben is tökéletesen koncentrált.

Ezek után nem fogják kitalálni, mi történt a harmadik szettben. Davigyenko 1:1 után megszerezte a szokásos előnyt, és ezúttal végre sikerült is egymás után hárítania a svájci bréklabdáit – összesen kilencet. Közben 5:3-nál kétszer is szettlabdához jutott, de megint csak eltékozolta a lehetőségeket, a rontásai ellenére angyali nyugalommal játszó Federer pedig tizedikre csak kihasználta az alkalmat, és harmadszor is felállt vert helyzetből. Végül újra tie-breakre került sor, amelyben Davigyenkónak természetesen újra volt játszmalabdája, de – kell-e mondani – végül az ő rontásának köszönhetően nyerte meg a mérkőzést a világelső.

„Nem mindig játszottam tökéletesen, de amikor kellett, akkor nagyon jól teniszeztem, és ez a legfontosabb – értékelt Federer a meccs után. – Az első adogatásaim sem jöttek be mindig, de a kulcspillanatokban, bréklabdáknál, a rövidítésekben azok is sikerültek. Az orosz szervája nem a legveszélyesebb, úgyhogy ki tudtam alakítani hosszú labdameneteket, és elég volt néhányat hibáznia, hogy elvegyem az adogatójátékait, amikor hátrányban voltam.”

Roger Federer tehát a múlt év után ismét bejutott a Roland Garros döntőjébe, ráadásul ez a nyolcadik Grand Slam-fináléja egyhuzamban. Ezzel újabb rekordot állított fel: az eddigi csúcstartó – héttel – az ausztrál Jack Crawford volt, aki 1933–34ben volt ott hét döntőben megszakítás nélkül. Hogy a svájci megnyeri-e zsinórban negyedik Grand Slam-trófeáját, és pályafutása első francia bajnoki címét, az vasárnap délután dől el, amikor a tavalyi finálé visszavágóján a szerb Novak Djokovicsot legyőző spanyol Rafael Nadal lesz az ellenfele.