Pénz a lelke mindennek

Engem még azzal hívott Bozóki Pál tanár úr a suli salakos pályájára, kézilabdázz, kisfiam, mert a sport élet, erő, egészség. Azóta nagyot fordult a világ. Immár a csábító érvek mellé sorolható a pénz, az üzlet, a karrier.

Feltéve, hogy pénztermelő, akár tőzsdére is vihető sportágat választ az ember.

A kosár- és kézilabda, a két kiemelkedően népszerű játék ebbe a sorba illik.

Idézzük fel annak a két közönségkedvenc klubnak a sikertörténetét, amely európai hírnévre tett szert az utóbbi években.

A pécsi kosaras lányok szárnyalása 2001-ben kezdődött, amikor az Euroligában a legjobb négybe jutottak, s ezt 2004-ben, majd 2005-ben megismételték. Hozzájuk hasonlóan a nemzetközi elitben vitézkedett a közelmúltban az MKB Veszprém (korábban Fotex KCV), amely a Bajnokok Ligájában 2002-ben finálét, 2003-ban és 2006-ban elődöntőt játszott.

A legjobbak között azonban egy bizonyos határt sosem tudtak átlépni, sőt idén már nem sikerült megközelíteni az előző évek sikereit.

Hogy miért?

Mert nincs rá pénzük.

A pécsiek költségvetése jelenleg mintegy tizede a leggadagabb orosz klubokénak, a veszprémiek pedig a negyedéből-ötödéből próbálnak kijönni annak, mint amennyit a Ciudad Realnak vagy a Kielnek kell beosztania. A következmény: a kispadon nem ülhet az elsővel azonos értékű második sor.

Külföldön már rég rájöttek, hogy a közönség rajongásából lehet klasszisokat venni vagy megtartani. A szponzorok az eredmények mellett leginkább erre adják a pénzt. Hiányukban – és ha így nevük nem forog a sportág elitjében – csak széttárják a karjukat. Külföldön ezért építenek nagy befogadóképességű és multifunkcionális csarnokokat.

Pécsett és Veszprémben nem – vagy csak Luca székeként – épül modern csarnok, holott a közönség évek óta szétveti a jelenlegit.

Ha az elitben akarunk maradni, ideje lenne elkezdeni az építkezést.

Mert Bozóki tanár úr és testnevelő társai mindettől függetlenül továbbra is próbálják a salakra, a parkettre csábítani a lányokat, srácokat.