Parádés pályafutás

Ian Thorpe már újszülöttként is kilógott a sorból, 4.1 kilogrammal majd’ 60 centivel született – és véletlenül lett úszó. A nővéréhez csatlakozott ugyanis, akinek csuklótörésére úszóedzéseket ajánlott a doktor. Tizenkét évesen került Doug Frost edző keze alá, aki pályája legsikeresebb időszakában a trénere volt. Tizennégy és fél évesen a nemzetközi mezőnyben is letette névjegyét, második lett a Csendes-óceáni Játékokon 400 méter gyorson. Alig egy évvel később az akkor győztes Grant Hackettnek visszavágott – a perthi vb-n, négy hónappal 15. születésnapja után ő lett minden idők legfiatalabb férfi világbajnoka.
Már Kuala Lumpurban világcsúcsot javított

Kuala Lumpurban az 1998-as Nemzetközösségi Játékokon megszületett első világcsúcsa: az ausztrál váltóval érte el 4x200 méteren (7:11.86). Év végén a tekintélyes Swimming World magazin az év úszójának választotta.

Az 1999-es évnek úgy vágott neki, hogy mindenki elkönyvelte, az esztendő során az egyéni világcsúcsokat is megdönti. A Csendes-óceáni Játékokon a 400 méter döntőjében megint Hackett volt a legnagyobb ellenfele. Fél távnál még együtt haladtak, aztán Thorpe robbantott. Negyven méteren egy testhosszt vert a többiekre, és remek idővel (3:41.83) adta át a múltnak Giorgio Lamberti rekordját. Ekkor mondta róla Don Talbot, az ausztrálok edzője, hogy ő minden idők legnagyobb ausztrál úszója. Másnap kétszázon is rekordot döntött (1:46.00).

A 2000-es olimpiára való felkészülés alatt a botrányok sem kerülték el. Összerúgta a patkót hazája szövetségével, miután szerződést kötött az Adidasszal, a szövetség ugyanis a Speedóval állt kapcsolatban. Egy rövid pályás versenyen a német válogatott edzője, Manfred Thiesmann sokat sugalló megjegyzést tett: „Mindannyian tudjuk, hogy Lamberti fel volt pumpálva, Thorpe nem csupán megközelítette az ő hosszú éveken keresztül megdönthetetlennek hitt rekordjait, hanem másodpercekkel múlja felül őket...” Ezután doppingteszre hívták, de az ellenőröknek nem volt megfelelő feltörésbiztos edényük, ezért Thorpe megtagadta a mintaadást, végül a német rendőrségnek kellett biztosítania, hogy a minta biztonságban eljusson a laboratóriumba, ahol megvizsgálták. Negatív lett. Az eset annyira feltüzelte, hogy másnap 200 gyorson másfél másodpercet faragott saját rövid pályás világcsúcsából (1:41.10).

HÁROM BAJNOKI CÍM A HAZAI OLIMPIÁN

Első olimpiáján szülővárosában, Sydneyben állhatott rajtkőre, 17 évesen. Világcsúccsal (3:40.59) megnyerte a 400 méteres gyorsúszást, három testhosszal előzve meg az olasz Massimiliano Rosolinót. Alig egy órával később a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként szólították. Az utolsó párost Gary Hall Juniorral ő úszta. Thorpe centikkel vezetett a váltásnál, de az amerikai nem hagyta magát, és az utolsó ötvenre ő fordult elsőként. Mindenki elkönyvelte, hogy az Egyesült Államok csapata, csakúgy, mint az összes addigi olimpián, megnyeri a 4x100 méteres gyorsváltót. Thorpe azonban centiről centire megközelítette minden idők egyik legnagyszerűbb sprinterét, végül tizedmásodperccel (3:13.67–3:13.86) előbb érintette a falat. A harmadik aranyérmét a 4x200-as váltó hozta meg – természetesen világrekorddal (7:07.05). A 200 méter gyors döntőjében a holland Pieter van den Hoogenband bevitte az erdőbe, és elhalászta előle a bajnoki címet, mégis ő volt az ötkarikás játékok ünnepelt sztárja.

Egy évvel később a fukuokai világbajnokságon a japán szurkolók Thorpe-őrülete közepette újabb mérföldkövet állított fel: hat számban nyert, hozzásegítve hazáját, hogy az 1956-os hazai olimpia után újra az éremtáblázat élén végezzen.

FÁJÓ SZAKÍTÁS A RÉGI MESTERREL

2002 elején hazája válogatóversenyén négyszázon a történelem második legjobb idejét úszta, a Daily Telegraph mégis így számolt be a versenyről: „Szenzáció! Ian Thorpe nem úszott világcsúcsot.” Két nagy nemzetközi viadal jutott erre az évre (11 arany), és egy fájó szakítás edzőjével, Doug Frosttal, akivel nem értett egyet a további edzésmunkával kapcsolatban. Ezután Tracey Menziesszel folytatta, aki korábban Frost segédedzője volt.

Az új trénerrel új célokat tűzött maga elé: a sprintszámokat. Az új edzésmódszerek meghozták a változást, noha nem biztos, hogy ez volt a cél: az eddigi egyhangú éremkollekció színesedni kezdett. A 2003-as barcelonai világbajnokságon három arany mellé (200, 400, 4x200 m gyors) jött egy bronz 100 gyorson és egy ezüst 200 vegyesen, az időeredményei viszont a hagyományos számokban visszaestek.

A következő olimpiai felkészülést újabb botrányos eset fűszerezte. Thorpe a válogatón legjobb számában, 400 méter gyorson a rajtkőről egyensúlyát vesztve a vízbe pottyant, amiért kizárták. A szövetség szabályai szerint így nem indulhatott volna az olimpián. Thorpe azzal védekezett, hogy zajt hallott, miközben koncentrált, ezért hibázott. Többen hangoztatták, hogy elavult a válogatási rendszer, és újabb lehetőséget kellene adni a címvédőnek. Don Talbot azonban nem állt Thorpe pártjára, mondván: a szabály, az szabály. Az ügyben még az ausztrál miniszterelnök is megszólalt – tragédiának nevezte az esetet. Hatalmas nyomás nehezedett Craig Stevensre, akinek az ölébe pottyant Thorpe kvótája. Ő végül lemondott a helyéről, így Thorpe Athénban megvédhette címét. Az akkori érdeklődésre jellemző adat, hogy Stevensnek a Seven Network tévétársaság 130 ezer ausztrál dollárt (körülbelül 20 millió forintot) fizetett azért, hogy a bejelentéséről ők számolhassanak be először. Az ekkor már a Thorpe népszerűségével vetekedő Michael Phelps mellett a másik nagy ellenfél, Van den Hoogenband is áhítozott 200 méteren az olimpiai bajnoki címre. Az évszázad döntőjeként aposztrofált athéni futamot végül Thorpe fél testhossz előnnyel nyerte meg. 1904-ben fordult legutóbb elő, hogy egy úszó 100, 200 és 400 méteren (yardon) egyaránt érmet szerezzen. Az amerikai Charles Daniels teljesítményét ismételte meg Thorpe azzal, hogy 100 méteren harmadikként csapott a célba.
Azóta kiderült, ez a döntő volt az utolsó nemzetközi versenye…