"Joggal örültek a lányok"

A román válogatott hétfő este érkezett meg Bukarestbe, de a kapitány csak csomagolni ugrott haza, hiszen klubcsapatával, a Silcotub Zalauval másnap Debrecenbe utazott. A zilahiak szerdán már a DVSC-Hotel Balmaz-kupán léptek pályára.

– Nagy volt az öröm Bukarestben?
– Sokan vártak bennünket a repülőtéren, utána pedig egy belvárosi hotelben adtak fogadást a csapat tiszteletére – mondta Gheorghe Tadici. – Nem véletlenül, hiszen szép eredményt értünk el.

– Ennek ellenére nem sokat lazított, hiszen a zilahiakkal indultak Debrecenbe.
– A vébé bankettje után aludtam három órát. Bukarestből vonattal utaztunk Zilahra, átrakodtunk, és már fel is szálltunk a Debrecenbe induló buszra.

– Nem lett volna jobb egy szusszanásnyi pihenő?
– A nyár óta elnöke is vagyok a Silcotub Zalaunak. A klub első embereként nem engedhetem meg, hogy az edző magára hagyja a csapatot…

– A közelmúltban sokszor tartották egy-egy világverseny előtt esélyesnek a román válogatottat, ám mindig lemaradt az éremcsatákról. Mi a titka, hogy most a döntőig menetelt?
– A világbajnokság előtt is azt mondtam, éremmel szeretnénk hazatérni Oroszországból. A tavalyi, magyarországi Eb után nyolc új játékost kellett beépíteni a keretbe, és a fiatalok beváltak, sőt a következő években újabb tehetségek jönnek, így Pekingre nagyon jó lehet a válogatottunk.

– Korábban sok torzsalkodás jellemezte a román válogatottat, ezúttal viszont a jó játék mellett remek szellemű társaságot láthattunk.
– Ha voltak is feszültségek, feloldottuk őket, akik pedig nem akartak játszani a válogatottban, azok nem voltak ott Szentpétervárott. A külföldön játszók remekül megértik egymást az otthon kézilabdázókkal. Akár még jobbak is lehettünk volna, ám a teljes keret csak egy hetet tudott közösen gyakorolni a világbajnokság előtt.

– Az elveszített döntő után játékosai felhőtlenül mosolyogtak a dobogón. Önben sem maradt hiányérzet?
– Joggal örültek a lányok, az pedig szintén érthető, hogy én nehezen nyugodtam meg, hiszen kikaptunk, s ezt egy edző nehezen viseli el. A kézilabdában apróságokon múlik a siker. Korábban az oroszok azért nyertek Németh András együttese ellen, mert mázlijuk volt, mint ahogy mi is csak szerencsével tudtuk legyőzni az elődöntőben a magyarokat. A fináléban viszont Fortuna nem volt velünk. De lesz ez még másképpen is…

– A legtöbb szakember szerint a román és a magyar válogatott előtt áll a legnagyobb lehetőség. Ön hogy látja?
– Remélem, hogy a következő évek valamelyik világversenyén összejön a román–magyar döntő. Talán éppen a pekingi olimpián… Ezúttal is találkozhatott volna aranymeccsen a két csapat, ha a magyar válogatott a középdöntőben legyőzi az oroszokat. Most nem sikerült, de valóban szép jövő előtt áll mind a két együttes.