Egy héttel ezelőtt jeleztük, hogy az ősszel indított sorozatunk lezárásaképpen hamarosan kihirdetjük idényválogatottunkat - nos, a nagy pillanat elérkezett, íme, összeállt Európa legjobb tizenegye! Mint minden ilyen "csapathirdetést", kéretik ezt is elsősorban játéknak tekinteni, hiszen bármennyire is igyekeztünk tárgyilagosan mérlegelni, minden héten nagyon sok játékos teljesítményét kellett összevetnünk, rangsorolnunk, és bizony többnyire egészen kicsik voltak az eltérések. Ha egyáltalán voltak& Mindenesetre a hagyományteremtőnek szánt válogatás végén, az összesített heti eredmények alapján itt a Nemzeti Sport európai álomcsapata, benne a spanyol Primera División öt, az angol Premiership három, az olasz Serie A, a német Bundesliga és a francia Ligue 1 egy-egy képviselőjével. Törekedtünk mindenkit a saját posztján szerepeltetni, de Fabio Cannavaro esetében kénytelenek voltunk kivételt tenni - egyetlen vigaszunk, hogy ha a Juvéban nem is, korábban az Interben többször is a védelem szélén szerepeltették, közmegelégedésre.
KAPUS
IKER CASILLAS (spanyol, Real Madrid) Bár a Real Madrid az idén sem gazdagodott trófeával, ez legkevésbé Iker Casillason múlt. A királyi gárda és a válogatott első számú kapusa olyan idényt produkált, mint Real-hálóőr az 1994-95-ös szezon óta sohasem. Casillas 37 mérkőzésen 31 gólt kapott (a 32.-et César szedte össze az Espanyol ellen), elsősorban neki köszönhető, hogy csapata 32 kapott góljával az elmúlt évtized legjobbját produkálta. Ezt megelőzően 1995 tavaszán szedett össze kevesebb gólt a Real, akkor 29-nél megállt, de az sem volt elég a bajnoki címhez. (Bezzeg két éve a 42 igen…) A mezőnyben a második legkevesebb gólt kapta a Real, itt is, akárcsak a tabellán, a Barcelona (29) előzte meg, kapujában a Zamora-díjas Víctor Valdésszel.
HÁTVÉDEK
FABIO CANNAVARO (olasz, Juventus)
Idényválogatottunk legidősebb játékosa immár több mint nyolc esztendeje szolgálja hazája nemzeti tizenegyét, és mivel a jelenlegi keretben ő büszkélkedhet a legtöbb válogatottsággal (85), ő a squadra azzurra csapatkapitánya. A Napoliban három, a Parmában hét, az Interben pedig két idényt töltött el, mielőtt a 2004-2005-ös évadra készülődő Juventus megvásárolta. Érkezése óta elképzelhetetlen nélküle a torinóiak védelme, minden bajnokin kezdett (a 38 meccsen kétszer a kapuba is betalált), természetesen ott volt a BL-meccsek java részén is - és hogy mennyire érdemes volt váltania, arra itt a bizonyíték: 32 évesen végre olasz bajnok lett. A tekintélyes La Gazzetta dello Sporttól kapott 6.47-os osztályzatátlaga alapján a Serie A legjobbjai közé számít.
CRIS (brazil, Lyon) Gond nélkül illeszkedett be a Brazíliából érkező középső védő a francia bajnokcsapatba, amely immár vele szerezte meg a sorozatban negyedik bajnoki címét - ráadásul úgy, hogy a legkevesebb gólt kapta. Rövid akklimatizálódás után, a negyedik fordulóban kapcsolódott be a játékba, és attól fogva mindig kezdett, legyen szó akár bajnoki (33/3), akár BL-mérkőzésről (9/2). Mint az előbbi adatokból látszik, az ellenfél kapuja előtt is feltalálja magát, elsősorban nagyszerű fejjátékát kamatoztatva. Könnyű dolga éppenséggel nem volt az idényben, hiszen tapasztalt hátvéd- és honfitársa, Cacapa egy súlyos sérülés miatt sokat kihagyott, így új fiúként neki kellett szerveznie a védőjátékot - miközben még csak tanulgatta a francia nyelvet. Teljesítménye ezzel együtt annyira megnyerte a szakírók tetszését, hogy a mértékadó France Football osztályzatai alapján, 3.61-es átlaggal ő lett a Ligue 1 legjobb játékosa.
JOHN TERRY (angol, Chelsea) Álomtizenegyünk védősorában az angol válogatott alapjátékosának számító John Terry az egyetlen, aki nem cserélt klubot az elmúlt nyáron. Ha van Londonban játékos, akiben igazi Chelsea-szív dobog, akkor az éppen ő: a mostani már a nyolcadik idénye volt a kék-fehér csapatban, szimbolikus, hogy választásunkon ő képviseli a sok pénzből összerakott Abramovics-gárdát. És micsoda idénye volt! A 25. életévében járó játékos összesen 53 tétmérkőzésen lépett pályára - mindannyiszor kezdőként -, és hátvéd létére nyolcszor is a kapuba talált. A Bajnokok Ligájában mindössze egyetlen gólon múlt, hogy nem ő lett a Chelsea házi gólkirálya (Didier Drogba ötször köszönt be). Ugyan a BL-ben "csak" az elődöntőig jutott a csapata, a bajnoki címet és a Ligakupát elhódította - Terry ebbéli érdemeit érzékelteti, hogy Anglia profi játékosai őt választották meg az idény legjobbjának.
GABRIEL HEINZE (argentin, Man. United) Három párizsi idényt követően a nyáron került az Old Traffordra az argentin válogatott 27 esztendős védője, és 39 tétmérkőzésen kezdőként szerepelt a Manchester Unitedben - még egy bajnoki gól is a gyűjteményébe került. Az MU-val bajnoki bronzot és FA-kupa-ezüstöt nyert - igaz, az Arsenal elleni fináléban nem lépett pályára.
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Paul Scholes (angol, Manchester United) Ô az, akit alighanem eszünkbe sem jutott volna az idény csapatának közelébe engedni, ha csak úgy hasraütésre, emlékezetből kellene megneveznünk a jelölteket. Utóvégre a Manchester United gyászos időszakot tud maga mögött, tehát szükségképpen a rőt hajú bombázó sem úgy rémlik, mint aki 2004-2005-ben kenterbe verte volna a Premier League-et. De valamiért mégiscsak bekerült a hétvége tizenegyébe nem kevesebb, mint négy alkalommal - kicsit alaposabban böngészve a statisztikákat kiderül, miért. Középpályás létére tíz akciógólt szerzett a bajnokságban (összehasonlításképp: a befejezőcsatárok élő szobra, Ruud van Nistelrooy csupán hármat), és több ízben csapata legjobbjaként tündökölt. Ahhoz csakugyan nem elégszer, hogy az MU összekaparjon valamiféle trófeát, de ezt a tényt úgy is értelmezhetjük, hogy Scholes nem talált elegendő társra a manchesteriek között. Annál is inkább, mivel az előző öt szezon adatai alapján nyilvánvaló: a góllövést tekintve az ő produkciója nem romlott egy fikarcnyit sem.
A brazil vigyorgóbajnok a másik véglet: helyének jogosságát épeszű ember vélhetően nem kérdőjelezi meg. Amellett, hogy a hozzáállása, sportszerűsége példaértékű volt, kitűnően mozgatta a Barca támadógépezetét, ráadásul a tulajdonképpen hasonló poszton szereplő Decóval karöltve, mindenfajta belvillongás, féltékenykedés nélkül. Tavaszra olyan összhang alakult ki közte és a gólkirályi címet csak az utolsó pillanatban elveszítő Samuel Eto’o között, hogy az embernek az volt az érzése, a két klasszis már a serdülőknél is együtt futballozott. Ronaldinho harmadik lett a spanyol liga gólpasszlistáján, 11 assziszttal, és emlékezhetünk néhány emlékezetes találatára is: amit a Chelsea hüledező kapusának, Petr Cechnek szúrt be spiccel, vagy amit a Valenciának lőtt álló helyzetből, döbbenetes erővel, a felső sarokba… E két példából is látszik, hogy noha nem fűződik különösen sok gól a nevéhez, a fontos meccseken azért általában eredményes volt. Hogy mást ne mondjunk, a Real Madrid hálóját oda-vissza bevette.
Juan Román Riquelme (argentin, Villarreal)
Már az előző évadban is olybá tűnt, hogy a csalódást keltő barcelonai bemutatkozásnál sokkal többre képes a Boca Juniors egykori ásza. Második, Villarrealban töltött szezonjában pedig végleg igazolta, hogy nem véletlenül volt pár éve Dél-Amerika legkeresettebb labdarúgója. Nem kevesebb, mint tizenhárom gólpasszal szolgálta ki a sárga-kék csatárokat, elsősorban Diego Forlánt, aki részben neki köszönheti az Aranycipőjét. Azt se felejtsük el, hogy mind a nyolc büntetőjét berúgta, márpedig az efféle biztos lábú végrehajtó a legnagyobb kluboknál is ritka kincs. A katalánok várhatóan mégis lemondanak majd róla - Riquelme ugyanis még mindig az ő játékosuk -, gyaníthatóan éppen a miatt az ember miatt, akiről a fentiekben értekeztünk. Az argentinnak ez persze aligha fáj, mert a hírek szerint remekül érzi magát: együttese történetének legjobb eredményét elérve, bravúros teljesítménnyel lett bronzérmes, a vezetők és a szurkolók is megbecsülik - legfeljebb az UEFA-kupa-kudarcot sajnálhatja valamelyest.
CSATÁROK
Roy Makaay (holland, Bayern München) Az első bayernes szezonja még ezüstösen csillogott (második hely a bajnokságban és a góllövőlistán), a másodikban viszont már az arany dominált: a bajorokkal megnyerte a Bundesligát és a Német Kupát is, mindössze a gólkirályi címről maradt le, egy brazil (Aílton) után ezúttal egy szlovák (Marek Mintál) előzte meg. Ugyanakkor Makaay az egyetlen, aki mindkét évadban ott volt a dobogón a mesterlövészek versenyében. Az igazi cél, a Bajnokok Ligája-siker még várat magára, de ha a holland ilyen ütemben termeli a gólokat, az sem reménytelen vállalkozás. Makaay a bajnokságban eddig 23, majd 22 gólig jutott, a BL-ben pedig 6, majd hét gólt hozott össze. Különösen az elitligában félelmetes, mennyire tőle függ a csapat eredménye: az első müncheni évadjában a Bayern hét góljából vállalt hatot, a másodikban pedig 20-ból hetet. Gyakorlatilag minden második gól az ő számlájára került…
Ronaldo (brazil, Real Madrid) Ha szigorúan a számokat nézzük, karrierje leggyengébb idényét zárta Spanyolországban a kétszeres világbajnok támadó. Először maradt díj nélkül (csapata tavaly sem nyert semmit, de neki legalább ott volt a gólkirályi cím), nem sikerült megvédenie a Pichichi-trófeát (mint ahogyan az 1985 és 1988 között négyszer nyerő Hugo Sánchez óta senkinek sem), és még egyetlen madridi évadját sem zárta ilyen kevés góllal, mint most. A 21 találat ugyan nem marad el sokkal a 2002-2003-ban elért 23, illetve a tavaly szerzett 24 góltól, ettől még tény: ez a negatív madridi rekordja. És mégis: Ronaldo ötször is bekerült heti összeállításunkba, elsősorban remek tavaszi szereplése során. Wanderley Luxemburgo érkezése után, 2005 elejétől megtáltosodott, a 21 góljából 14-et ebben a naptári évben szerezte, előfordult, hogy zsinórban öt találkozón is a kapuba talált, Iker Casillas mellett övé a fő érdem, hogy a Real ezüstérmesként ért célba a Primera Divisiónban.
Diego Forlán (uruguayi, Villarreal)
Látva a Manchester United támadóinak idei visszafogottabb produkcióját, Sir Alex Ferguson akár a fejét is foghatja, amiért olyan könnyen elengedte augusztus végén a Villarrealhoz Diego Forlánt. Ugyanakkor őt sem volt nehéz megérteni, hiszen az uruguayi Alan Smith, Ruud van Nistelrooy, Louis Saha és Wayne Rooney mellett - a szezon előtti rangsort figyelembe véve feltétlenül - alighanem csak epizodista lehetett volna. Forlán tehát a BL-selejtezők után Spanyolországba költözött, és bár a BL-szereplés miatt az UEFA-kupában már nem játszhatott, a bajnokságban Riquelmével együtt jelentős tempóban tolta előre a Villarrealt. Fantasztikus finisének köszönhetően (az utolsó két fordulóban öt gólt jegyzett, ebből hármat a Barcelona ellen) elcsente a gólkirályi címet Samuel Eto’o elől, beérte Thierry Henryt az Aranycipőért zajló versenyben, csapatát pedig, fennállása legnagyobb sikerét elérve, a bajnoki dobogó harmadik fokára segítette. ---- A jegyzett külföldi bajnokságban játszó magyar légiósok közül Gera Zoltán (West Bromwich Albion, 1 szavazat) és Király Gábor (Crystal Palace, 2) került be legalább egyszer a hét európai válogatottja című rovatunk főszereplői közé. Gera ezzel nem tudott érdemben beleszólni a középpályások versengésébe, Király azonban ott volt az élen, méghozzá Iker Casillasszal, Mark Schwarzerrel és Gianluca Pagliucával holtversenyben. Végül az elért eredmények a spanyol egyes mellett döntöttek, ugyanakkor elvitathatatlan, Király debütáló szezonja jól sikerült a Premier League-ben.
A Hertha BSC-t több mint fél évtized után, 2004 nyarán elhagyó Király eleinte nem került be a Crystal Palace kapujába, Iain Dowie vezetőedző az első hat fordulóban Julian Speronit favorizálta, vele azonban nem nyert meccset az újonc. A szakember a hetedik fordulóban tette be először Királyt a bajnokságban is, aki Németországhoz hasonlóan - ott Christian Fiedler helyét vette át - Angliában is beugróból főszereplő lett. Az Aston Villa otthonában, szeptember 25-én védett először a Palace-ban (1-1-gyel zárult a bemutatkozása), a következő fordulóban, a Fulham ellen pedig összejött az első győzelem (2-0) is.
Végül a nagy cél, a bentmaradás kiharcolása nem sikerült a londoniaknak, akik Királlyal a kapujukban hét győzelem mellett 11 döntetlent és 14 vereséget könyvelhettek el. ---- Kapusok 2: Iker Casillas, Király Gábor, Pagliuca, Schwarzer 1: Carini, T. Ernst, Friedel, Gregorini, Hildebrand, Howard, Jaaskelainen, James, Jentzsch, Kameni, K. Keller, Kenny, Kuszczak, Lehmann, T. Sylva, Toldo, Valbuena, Víctor Valdés, Wache
Védők 3: F. Cannavaro, Cris, Heinze, Serginho, Terry 2: Cafú, S. Campbell, Ash. Cole, Gallas, Helguera, Jankulovski, Lauren, Leigertwood, Lúcio, Míchel Salgado, Mihajlovics, Nesta, Paulo Ferreira, Van Bronckhorst, Van Buyten 1: Alberto Lopo, Albiol, Alex, Arbeola, Babayaro, Babbel, A. Barzagli, Ben-Haim, Bonera, Bordon, Bouma, Boumsong, W. Brown, Cacapa, Castellini, Cetto, Chiellini, Clément, Coloccini, I. Cordóba, Costacurta, Dédé, Diatta, Edman, Escudé, Evra, A. Friedrich, C. Gibbs, Hierro, Hilton, Ismael, Jesule, Karembeu, Magnin, Maldini, Mancini, Mandelli, Marchena, Melchiot, Mertesacker, Miguel, D. Moore, Nelsen, G. Neville, Oakley, Pavón, Pessotto, Reiziger, Roberto Carlos, P. Robinson, J. Rodriguez, Sacchetti, Samuel, Senderos, Sorín, Sorlin, Squillaci, Stam, Stubbs, Thuram, Upson, Yepes, Zé Maria
