És csak sírni, sírni, sírni, sírni

Mondhatni, csak a szokásos. Először nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, nagy nehezen kivergődtünk belőle, már-már úgy tűnt, megoldjuk a feladatot, aztán egy blokk az agyban - és vége lett mindennek.A kanadai mérkőzés kivételével ez így ment szinte végig. A mostani annyiban volt más, hogy itt, a harmadik negyedben tűnt úgy, akár szép napunk is lehet, amikor ha nem is hirtelen, de ránk omlott a mennyezet. Illetve most, hogy átköltöztünk a nyitott uszodába, fogalmazzunk úgy: a mennybolt.A meccs végén a zokogó játékosokat figyelve ez a szimbólum cseppet sem tűnt túlzásnak. Életük nagy lehetőségére készültek, a mögöttünk hagyott négy évben csak döntőztek a különféle világeseményeken, leszámítva a barcelonai világbajnokságot.Aztán most is, akárcsak ott, marad a meccs az ötödik helyért.Volt benne egy adag pech, hogyne lett volna. Például a második rész elején, amikor Di Mario labdája a lécről Sós fejére, onnan pedig a kapuba vágódott. Ezzel vezettek először kettővel a taljánok (1-3). Innen volt visszaút. Sokkal könnyebben is lehetett volna, persze, hiszen összeállt a védekezés, jól fordultunk belőle, ám csak minden második lehetőséget váltottunk gólra. Valahára - egy kivédekezett hátrányt követően - Drávucz egyenlített, 52 másodperccel a duda előtt. Ám jellemző, hogy végül mégis az olaszok térhettek előnnyel pihenőre: egy visszapattanó labdából Bosurgi használta ki az előnyüket (4-3).A harmadik rész elején tűnt úgy, hogy végre összeáll a kép. Egy-egy kapufát követően Kisteleki megúszott, visszarántották, Drávucz bevarrta a négyest, majd blokkoltunk hátrányban, s bár mi is kihagytuk az előnyt, a labda maradt nálunk, Stieber pedig a szélről férfiakat megszégyenítő lövéssel küldte a léc alá. A negyed közepén jártunk… A lélektanról alkotott tézisek szerint itt, fonállal a kezünkben, elindulhattunk volna a mennyország felé. A pólóstörvényszerűségek szerint egyvalamit nem szabadott megengedni: hogy gólt kapjunk hat a hat ellen. Kerüljenek előnybe, jogosan vagy jogtalanul, de érezzék, nem tudnak kárt okozni nekünk egyenlő létszám mellett.Ehhez képest 18 másodperccel később Grego nem túl acélos átlövése megakadt a hálóban. Sósnál teljesen kimaradt ez a jelenetsor - a kezét csak akkor emelte fel, amikor a labda már mögötte volt. Amiről Faragó beszélt: a pillanat, amikor nincs ott fejben a játékos… Az baj, hogy ezután egyre kevesebbszer voltak ott a mieink.Ôszintén szólva nem gondoltuk volna, hogy Stieberé az utolsó gól. Pedig az volt.Innentől semmi sem működött. Végérvényesen akkor kerültünk lejtőre, amikor Valkay Erzsi a kapusba törölte a labdát egy három a kettes lefordulás végén, a kipattanóra testvére, Ági rajtolt volna, visszarántották, a spanyol bíró szerint csak eljátszotta… Apróság, ezután háromszor kerültek előnybe vetélytársaink, mi egyszer sem. Szremkó centerből sem tudott gólt lőni, náluk viszont Malato és Di Mario is betalált. Épp három perc volt hátra, amikor már 8-5 volt oda - mi pedig tudtuk, elment a hajó.Az álom odalett.Ilyenkor már nincs mit tenni. Legfeljebb, ahogy a költő írta: csak sírni, sírni, sírni, sírni. ---- Bizonytalan befejezések

Az első három játékrészben kölcsönös idegeskedés és bizonytalanság jellemezte a találkozót, egyik csapat sem játszott jól. A negyedik negyedben megérdemelten fordította a maga javára a mérkőzést az olasz csapat, mert játékosai fel merték vállalni a befejezéseket, s a fórokból eredményesek voltak. Sajnos mi beleestünk a szokásos csapdába, vagyis a rosszkéz-oldalról próbálkoztunk többször is, ám innen hatástalannak bizonyultunk, miközben kintről nem vállaltuk fel a lövéseket, és ezúttal sem sikerült tartani a pozíciót centerben.

Mihók Attila (a négyszeres bajnok, BEK-döntős Dunaújvárosi Főiskola edzője) ---- "Rendkívül csalódott vagyok, hiszen itt volt az alkalom, amire tíz év óta vártunk. Csak fizikailag voltunk jelen a mérkőzésen, mentálisan korántsem, a meccs több fontos pillanatában is bakiztunk. Vesztettünk, le vagyunk törve, mert megvolt az esélyünk, de nem éltünk vele" - foglalta szavakba szomorúságát Valkay Ágnes.
"Pontosabban játszottunk, a fontos pillanatokban jobban koncentráltunk, ezért úgy gondolom, győzelmünk megérdemelt. Sajnálom, hogy a magyar gárda nem lehet ott a négy között, játéktudása alapján egyértelműen ott lenne a helye" - értékelt és udvariaskodott is egyben Pierluigi Formiconi, az olaszok szövetségi kapitánya.
"A magyaroknak kezdetben szerencséjük volt, de nagyon keményen védekeztünk, ami minden, kedvező kimenetelű meccs alapja. Ez volt a minimum, amit tennünk kellett, és folytathatjuk az elődöntőben" - vélekedett Maddalena Musumeci a győztes higgadtságával.