Da Matta hallgat a csapattársára
Cristiano da Matta nemcsak a csapatnál újonc, hanem a Formula–1-ben is, hiszen tavaly még a Cart-világsorozatban versenyzett. Az apró termetű és „pehelysúlyú” fiatalember azonban nem elveszett gyerek, hamar feltalálta magát a száguldó cirkusz világában is. Azt mondja, a csapattársa öszszes tanácsát meghallgatja, hiszen a Formula–1 csapatmunka, amelynek az a lényege, hogy a teszteken és az edzéseken segítik egymást a csapattársak, és csak a versenyen ellenfelek, de akkor sem ellenségek.
Az Amerikában szerzett tapasztalata sokat segített neki a beilleszkedésben, hiszen a versenytapasztalat az versenytapasztalat, bármelyik sorozatban is szerzi az ember. Persze, az hátrány, hogy a Formula–1-es pályák közül jó néhányat nem ismer: például a Hungaroring is vadonatúj a számára – és nem csak a két, átépített kanyarja miatt.
Fiatal csapat (tavaly csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez), a bevallott összegek alapján a legtöbb pénzből gazdálkodik az összes istálló közül, és látványosan, dinamikusan fejlődik.Ez a Toyota.

Olivier Panis (balra) szerint addig kell versenyezni, amíg van motiváció

Olivier Panis (balra) szerint addig kell versenyezni, amíg van motiváció
Ez többé-kevésbé sikerült is, leszámítva az első négy, ínséges viadalt.
– Mire gondolt, amikor az első négy verseny után pont nélkül állt a csapat?
– Nem keseredtem el, hiszen tudtuk, hogy mi a gond, csak idő kellett, hogy megoldjuk – mondta Olivier Panis, a team francia pilótája. – Nem teszteltünk nagy melegben, ezért nem jöttek ki hamarabb a problémák. Szerencsére az elmúlt tizenkét verseny során rengeteget haladtunk az autó fejlesztésével.
– Mi a Toyota erőssége, illetve gyengéje?
– A motorunk nagyon erős – ez jó. Aerodinamikailag azonban még sokat kell javulnunk, hogy elöl lehessünk.
– Ön az utóbbi időben két fiatal csapattal dolgozott. Össze lehet hasonlítani a BAR-t és a Toyotát?
– Nem lenne szerencsés. Előbbi istálló mindent megpróbált kihozni a kis költségvetéséből, a Toyota ezzel szemben sok pénzből gazdálkodik, és nagy gyárként gyorsan fejlődik.
– Milyen szereplést vár a Magyar Nagydíjon?
– Nem hiszem, hogy győzelmi reményeink lehetnének ezen a technikás pályán, az aerodinamikánk egyelőre nem elég jó ehhez. A pontszerzés a célunk.
– A hátralévő futamok közül melyik az, amelyiken lehet esélyük akár a dobogóra is?
– Monzában és Szuzukában.
– Ön a legidősebb versenyző a mezőnyben. Meddig lehet ezt még csinálni?
– Még csak harminchét leszek szeptemberben, és különben is, nem a kor a fontos, hanem a motiváció. Szerintem mindenkinek addig kell folytatnia a versenyzést, amíg érzi magában a tüzet.
– Sokan úgy tartják, akinek gyereke születik, az óvatosabb lesz, mert már van valaki, akiért felelősséggel tartozik. Egyetért ezzel?
– Egyáltalán nem. Nekem a család nyugodt hátteret ad, az állandóságot jelenti. Jó életem van: a feleségem mindenben támogat, és van három gyönyörű gyermekem.
– Mi az, amit még mindenképpen szeretne elérni, mielőtt szögre akasztja a tűzálló ruhát?
– Egyszer küzdeni akarok a világbajnoki címért.
Legfrissebb hírek







