Egy kellemetlen ember

– Mivel foglalkozik mostanság Jenei Imre?
– Negyven év után hazajöttem Nagyváradra. Mert ugye, negyven éves kóborlás után szeretne az ember egy kicsit megnyugodni. Nekem Nagyváradon van a legnagyobb nyugalmam és a legélvezetesebb nyugalmam, tehát egyelőre pihenek, és még foglalkozok néha-néha a labdarúgással is.
– Hogyan értékeli a román labdarúgásban végbemenő eseményeket? Úgy tűnik, hogy még mindig kicsinyes klikk-harcok jellemzik az ország futballját…
– Sajnos így van, és én merem azt mondani, hogy Jenei Imre lehet, hogy emiatt is távozott Bukarestből, hogy ne vegyen részt ezekben a dolgokban.
– Tizenhárom évvel a rendszerváltást követően sincs letisztulási folyamat a román labdarúgásban?
– A klubok privatizáción mentek keresztül. Vannak tulajdonosok, akiknek különböző érdekeik vannak. Itt romlott el minden. A tulajdonos banki garanciát kellene letegyen minden bajnoki szezon előtt, amivel bizonyítja, hogy tudja biztosítani a csapat anyagi hátterét. A tulajdonos kell adja a pénzt és ennek megfelelően követeljen. Sajnos itt Romániában az edzők abszolút függnek a tulajdonosoktól. Akkor, amikor egy edzőnek 15 ezer dolláros szerződése van egy évre, van három-négy gyereke, jön a tulajdonos, és azt mondja, hogy neki az az érdeke, hogy ezt vagy azt a meccset bundázzuk, mit tud mondani az edző?! Ha nemet mond, kidobja. Ebben a témában beszélgettem Anghel Iordanescu szövetségi kapitánnyal. Ő meg tudja engedni, hogy ne függjön senkitől, mint ahogy én is egy kicsit kellemetlen ember vagyok ebből a szempontból, mert nem függök senkitől.
– A Steaua nagy korszakában – az Ön edzősködése alatt – Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert, most meg hosszú évek óta képtelenek a román kupacsapatok arra, hogy maradandót alkossanak az európai kupákban. Mi ennek az oka? Esetleg a tehetséges játékosok külföldre szivárgásával magyarázható?
– Ezzel is, de a rossz vezetéspolitikával is, ami általában jellemző a romániai nagycsapatokra. Beszélgettem Gigi Becalival, aki egy tévéműsorban azt nyilatkozta, hogy amikor a Steauának, a Dinamónak és a Craiovának jól ment, a játékosokat politikai megfontolásból hozták fel Bukarestbe. Elismerem, lehetséges, hogy akkor volt egy ilyen politikai nyomás. A játékosok ott is maradtak, mert a fővárosi csapatoknál jobbak voltak a lehetőségek. Azt mondtam Becalinak, hogy az akkori politikai nyomással szemben ma mi számít? A pénz. Te mindig vered a melledet, hogy van pénzed, akkor akármelyik jó játékost Romániában meg tudod venni, mondtam neki. Vagy külföldi játékosokat. Amikor olyan gazdasági hátterünk lesz, hogy tudunk venni egy Ronaldót, meg egy Zinedine Zidane-t, akkor persze, hogy mi is benne leszünk a Bajnokok Ligájában. Ezért is vagyok büszke, hogy amikor megnyerte a Steaua a BEK-et, teljes mértékig romániai játékosokkal nyertük meg. Most meg csak multinacionális csapatok képesek ugyanerre.
– Úgy tűnik, hogy leszálló ágban van a román labdarúgás. Egyesek ezt a Gheorghe Hagi-féle generáció kiöregedésével magyarázzák. Önnek mi erről a véleménye?
– Hullámvölgy minden nagy csapatnál és minden válogatottnál van. Az egyik generáció elmegy, jön egy másik.
– De úgy tűnik, hogy ez már nem egy nagy csapat…
– Valóban, már nem nagy csapat, de lassan-lassan ki kell építeni egy újabb nagy csapatot. Mondjuk azt: elment Hagi, elment Jenei – de a román labdarúgásnak kell mennie tovább. De csak úgy mehet tovább, ha ezek a fiatal játékosok olyan szellemben nevelkednek, mint Hagiék.

– Hogyan vélekedik Bölöni Lászlóról? Az ő kapitánysága alatt mintha jó irányba tartott volna a válogatott szekere…
– Nagyon sajnálom, hogy Laci elment. Nagyon sokat beszélgettünk. Nagyon jó kapcsolatunk volt, együtt dolgoztunk, a tanácsadója voltam. Sok dologban egyetértettünk, más dolgokban nem értettünk egyet, de mindig meghallgatta a tanácsaimat. Korábban, játékosként is nagyon kedves játékosom volt. Amikor itt volt, próbálkozott, hogy profi szellemet honosítson meg. Meggyőztünk pár külföldön játszó futballistát, hogy örömmel jöjjenek a válogatottba. Most valahogy zilált a helyzet és nem tudni, hogy mi lesz. Romániában vannak nagyon tehetséges játékosok, akik ha jól vannak nevelve, akkor rövid időn belül újra lehet jó csapata az országnak.
– Mi a véleménye arról, hogy mondhatni egész hirtelen, egy neves európai sztárcsapathoz került ki Bölöni László?
– A Sporting valamikor sztárcsapat volt, de amikor ő odament már korántsem volt az. Ő csinált újra sztárcsapatot belőle, amikor megnyerték a portugál bajnokságot és kupát. Azt sajnálom nagyon, hogy nem volt folyamatossága, mivel sok játékost eladtak, nála is volt visszaesés, így távoznia kellett Lisszabonból. Ő nagyon ambíciós természetű, nagyon értelmes, intelligens edző.
– Sokan emlegetik, hogy a 80-as, 90-es évek után, mostanra eltűntek a román válogatottból a magyar nemzetiségű játékosok. A mostani nemzedékben nincs olyan, aki méltán magára húzhatná a címeres mezt?
– Őszintén megmondom Önnek, hogy nem találok neveket. Nem találok neveket! Itt Erdélyben a labdarúgás már nem az, ami volt valamikor. Arad, Temesvár, Vásárhely, Nagyvárad, Kolozsvár: ezek voltak a román labdarúgás kiemelkedő városai. Mostanra nagyon kevés játékos kerül fel ezekből a városokból.
– Hol tart most az erdélyi foci? A másodosztályra vannak kárhoztatva?
– Sajnos azért vannak a másodosztályra kárhoztatva, mert itt nincsenek olyan vállalkozók, akik elvállalnák egy-egy csapat támogatását, az önkormányzatok pedig nem lépnek fel. Beszterce, a Bánságban Temesvár, amely nem is az ő csapatuk (a Bukaresti AEK elsőosztályú helyét vásárolták meg – a szerző), Kolozsvár abszolút nem is számít már, Nagyvárad próbálkozik, de nem hiszem, hogy valami lesz. Egyszóval várunk… Szükség van stratégiára, nem lehet egyből csapatot építeni. Folyamatos munkára van szükség.
– Ön egy rövid ideig a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott. Miképpen vélekedik Gellei Imre vezette válogatott szerepléséről?
– Magyarországon még mindig az a baj, hogy azt gondolják a játékosok, hogy az, hogy piros-fehér-zöld mezben futnak ki a pályára, garancia arra, hogy nyerjenek is, mert volt egyszer egy aranycsapat. Nem tudtam nekik megmagyarázni, hogy az ma már nem létezik. Ma már nem Puskás, hanem ti vagytok a pályán, mondtam… Én azzal magyarázom a magyar labdarúgás visszaesését, hogy ’56 után a szovjetek két országot jelölt ki arra, hogy reprezentatívabbak legyenek a többivel szemben. Ez volt Magyarország és az NDK. Előbbiben egy puha kommunizmus volt Kádár idejében. A gyerekek már nem mentek ki a grundra, nem mentek focizni, hanem inkább egyéni sportokat űztek. Náluk már diszkó volt, butikok voltak, tehát már más elfoglaltságuk is volt. Szerintem pontosan ez volt az, ami őket visszahúzta.
– Mi a baj a magyar mentalitással, ami kárára van az eredményességnek?
– Magyarországon nagyon sokan bírálták a magyar játékosokat, még az edzők is, hogy nincsenek fizikailag felkészülve. Nem igaz. Nincsenek technikailag felkészülve!
– És mentálisan?
– Nincs az a profi mentalitás, nincs az a nyerni akarás, mint ami benne van egy kicsi olténiai román gyerekben. Ők meg vannak elégedve a langyossal. Ez a baj. Mert régebben is az volt a baj, hogy a 60. percben a magyar játékosok már nem bírták az iramot. Persze, hogy nem bírják, ha az első, második passzt követően már az ellenfélnél van a labda. Sokkal könnyebb szaladni akkor, amikor a labda nálad van, mint amikor meg kell szerezned a labdát. A magyar játékosok először leveszik a labdát és utána néznek fel. Egy nagyon jó játékos pedig mielőtt jön a labda, már tudja, hogy kinek passzolhatja.
– Rövid magyarországi és görögországi kitérő kivételével végig Romániában dolgozott. A labdarúgás honi korifeusait nem zavarta-e az Ön nemzetisége?
– Ha sikeres vagy, nem érdekel senkit, hogy milyen nemzetiségű vagy. Én nagyon jó román vagyok, amikor eredményeim vannak. Biztos, hogy rossz eredmények esetén másképp elemezték volna a dolgokat.
– Érdekes, hogy például Bölöni László esetében sokkal többet volt téma az, hogy jó román-e, mint az, hogy jó edző-e…
– Nem tudom, hogy miért, tényleg így volt egy darabig. Őt ezt nagyon bántotta, mint ahogy engem is. Talán a két vesztes olasz meccs miatt… De Bölöni ma is tisztelt, becsült ember itt Romániában. Az eredményes embereket nem lehet nem tisztelni. Persze mindig vannak irigyek…
– Ki az a tizenegy játékos, aki bármikor bekerülne Jenei Imre válogatottjába azok közül, akikkel valaha dolgozott?
– Lung, Duckadam, Iovan, Belodedici, Stoica, Bölöni, Lacatus, Hagi, Gica Popescu, Bálint Gabi, Piturca. Nem tudom, hogy kifelejtettem-e valakit…