Válogatott: Szalai Ádám sajtótájékoztatót tart, bejelenti visszavonulását a válogatottól?

Vágólapra másolva!
2022.09.21. 12:58
null
Szalai júniusban Wolverhamptonban az Anglia ellen 4–0-ra megnyert mérkőzés lefújása utáni pillanatokban (Fotó: Árvai Károly)
A Németország és Olaszország elleni Nemzetek Ligája mérkőzésekre készülő magyar válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám és a szövetségi kapitány, Marco Rossi tartja a nemzeti csapat szerda délutánra meghirdetett sajtótájékoztatóját, amelyen a csakfoci.hu információi szerint Szalai bejelentheti, hogy a Nemzetek Ligája csoportkörének befejeztével lezárja szereplését a válogatottban.

Szalai Ádám eddig 84 válogatott mérkőzésen szerepelt, s ezeken 25 gólt szerzett, legutóbb tavaly, szeptember 8-án az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn volt eredményes.

Amennyiben a sajtóhírek beigazolódnak és Szalai valóban válogatott pályafutásának befejezéséről tesz ma bejelentést, akkor az azt jelenti, hogy – ha mindkét hátralévő NL-meccsen pályára lép – 86 válogatott szerepléssel Grosics Gyulával holtversenyben a 7. legtöbbszörös válogatott játékosa lesz a magyar labdarúgás történelmének.

Szalai 2009-ben, még Erwin Koeman irányítása alatt mutatkozott be a nemzeti csapatban, azóta pedig – Pintér Attila és az ideiglenes jelleggel ténykedő Szélesi Zoltán kivételével – minden szövetségi kapitány számított a játékára.

A sajtótájékoztatón elhangzottakról az nso.hu-n folyamatosan frissülő, szöveges közvetítésben számolunk be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik