Válogatott: Óriási öröm, hogy képviselhetem Magyarországot – Németh András

R. P.R. P.
2022.11.17. 22:50
null
A két magyar gól szerzője, Szalai Attila és Németh András (Fotó: MTI)
Mint arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott 2–2-re végzett Luxemburgban felkészülési mérkőzésen. A meccs után a főszereplők értékeltek.

 

„Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy képviselhetem Magyarországot – mondta Németh András az M4 Sportnak. – Nagyon örülök, hogy az első meccsemen sikerült gólt szereznem, de a végeredmény lehetett volna jobb. Szoboszlai Dominik nagy segítséget jelentett, szükségem is volt az instrukcióira. Hogy milyen volt a gólom? Kerkez Milossal pont így beszéltük meg a mérkőzés előtt...”

„Álmodtam a csapatkapitányságról, de ahhoz képest elég hamar elérkezett ez a pillanat.
– mondta Szoboszlai Dominik az M4 Sportnak. – Lehet, pont erre van szükségem, hogy vezéregyéniséggé váljak. Ugyanakkor elmondtam mindenkinek: egyedül semmire sem lennék képes, kellett hozzá a csapat is. Próbáltam minél többet segíteni, beszélni, és próbáltam a teljesítményemmel példát mutatni. Rosszul kezdtünk, ám fel tudtunk állni belőle, ez sem fordult elő túl sokszor. Tanulunk a mai meccsből, és jó dolgokat is viszünk tovább. Hogy mi a mai mérkőzés tanulsága? Nincs olyan csapat, amelyik ellen könnyű nyerni, minden alkalommal száz százalékot kell nyújtani. Egy-két hiba mindig benne van, de a csapat küzdött, futottunk egymásért.”

„Természetesen tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz – mondta a gyönyörű fejes gólt szerző Szalai Attila az M4 Sportnak. – Kicsit lassan kezdtünk, a ritmus nem volt megfelelő, utána azonban átlendültünk ezen. Nem lehetünk elégedettek a támadásban és a védekezésben mutatott játékunkkal. Van hova fejlődni, de voltak pozitív részei a meccsnek. Örülök az első gólomnak a válogatottban, ám nyilván nem ez a fontos, mert szerettünk volna nyerni. Szerencsére benne van a mentalitás a csapatban, ahogy azt már korábban is láttuk, hogy képesek vagyunk visszajönni, ha hátrányba kerülünk. Sajnos nem sikerült a győzelem, viszont van mire építeni.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LUXEMBURG–MAGYARORSZÁG 2–2 (1–1)

Luxembourg,
Stade de Luxembourg, 3571 néző. V: Lardot (belga)
LUXEMBURG: Moris (Schon, a szünetben) – Bohnert, Mahmutovic, Jans, M. Pinto – Barreiro, Olesen (S. Thill, a szünetben) – Danel Sinani, Dejvid Sinani (Lohei, 69.), Borges Sanches (Curci, 71.) – G. Rodrigues (Rupil, 90+2.). Szövetségi kapitány: Luc Holtz
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola (Botka, 78.), Nagy Á. (Baráth P., 78.), Styles, Nagy Zs. (Kerkez, 58.) – Gazdag (Sallai R., 58.), Szoboszlai (Kalmár, 87.) – Ádám (Németh A., 58.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Gerson Rodrigues (7. – 11-esből), Curci (77.), ill. Szalai A. (25.), Németh A. (67.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
1 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
10 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
10 órája

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
17 órája

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
18 órája

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24
Ezek is érdekelhetik