Női válogatott: négy góllal legyőzték a mieink a szerbeket

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 20:55
A magyar női labdarúgó-válogatott 4–0-ra legyőzte Szerbiát felkészülési mérkőzésen Szegeden. A két csapat jövő hétfőn ismét összecsap egymással.
Zeller Dóra góljával szerezték meg a vezetést a mieink (Fotó: Szabó Miklós)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Zeller Dóra góljával szerezték meg a vezetést a mieink (Fotó: Szabó Miklós) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

A magyar válogatott – amely jelenleg 44. a FIFA világranglistáján – az első félidő közepén Zeller Dóra találatával szerezte meg a vezetést a két volt ferencvárosi légióst, Jelena Csankovicsot és Allegra Poljakot is bevető Szerbia (41.) ellen.

Az első félidőben már nem esett újabb gól, majd a mieink a 62. percben emberelőnybe kerültek, amit maximálisan kihasználva a hajrában fölényessé tették sikerüket. A 78. percben a 17 éves Pápai Emőke talált be, s szerezte meg első gólját a felnőttválogatottban, miután eltolta a labdát a kapujából kirontó szerb kapus mellett. Szűk tíz perccel később a Svédországban légióskodó Csiki Anna értékesítette a Csányi Diánával szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt tizenegyest, majd a hosszabbításban egy kontratámadás végén Pápai állította be a 4–0-s végeredményt. Az MTK ifjú csatára a mögöttünk hagyott idényben összesen 30 gólt szerzett a hazai sorozatokban (a bajnokságban és a Magyar Kupában), ezzel a második legeredményesebb játékos volt Vágó Fanni (32) mögött.

Apropó, Vágó Fanni! A 30. életévét a jövő hónapban betöltő FTC-támadó 126. alkalommal lépett pályára a magyar nemzeti együttesben, ezzel beállította Hummel-Smuczer Angéla csúcsát.

A márciusban kinevezett Margret Kratz irányításával – a Bosznia-Hercegovina elleni 0–0-s döntetlen után – a magyar válogatott az első győzelmét könyvelte el. A mieink jövő hétfőn ismét összecsapnak a szerbekkel a szegedi Szent Gellért Fórumban.

NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szerbia 4–0 (1–0)
Magyarország:
Samu – Mosdóczi, Turányi, Szabó V. (Savanya, a szünetben), Csiki – Fenyvesi, Csiszár (Pusztai, a szünetben) – Nagy V. (Papp L., a szünetben), Vágó F. (Pápai, 62.), Zeller – Zágor (Csányi D., 62.). Szövetségi edző: Margret Kratz
Gólszerző: Zeller (26.), Pápai (78., 90+4.), Csiki (87. – 11-esből)

Vágó Fanni (képünkön) beállította Hummel-Smuczer Angéla szereplési rekordját (Fotó: Szabó Miklós)
Vágó Fanni (képünkön) beállította Hummel-Smuczer Angéla szereplési rekordját (Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik