Női futsal Eb: Magyarország Ukrajna ellen játszik a döntőbe jutásért

2023.01.24. 17:42
null
Ukrajna ellen játszik a magyar női futsalválogatott a döntőbe jutásért (Fotó: mlsz.hu)
Megtartották az idei női futsal Európa-bajnokság négyes döntőjének sorsolását. A magyar válogatott mellett Portugália, Ukrajna és a címvédő Spanyolország lesz ott a Debrecenben rendezendő tornán. Magyarország Ukrajna ellen, míg Spanyolország Portugália ellen játszik a döntőbe jutásért.

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség sikeres pályázata következtében március 17–19. között Magyarországon rendezik meg a női futsal Európa-bajnokság négyes döntőjét. A Főnix Arénában sorra kerülő tornán ugyanaz a négy nemzet szerepel, mint amelyik a tavalyi portugáliai fináléban is játszott. A magyar mellett a portugál, az ukrán és a címvédő spanyol válogatott lesz ott Debrecenben.

A magyar csapat az egyedüli amatőr válogatott a négyes mezőnyben, nálunk minden játékos munka vagy tanulás mellett futsalozik szabadidejében. A döntő másik három résztvevője eddig mindegyik Európa-bajnokságon részt vett. Az első két alkalommal egyaránt Spanyolország nyert, míg Portugália lett a második, így most is ez a két együttes számít a fő favoritnak.

Magyarország Ukrajnát kapta az elődöntőben, így a magyarok visszavághatnak a tavalyi bronzmérkőzésen elszenvedett 2–1-es vereségért. A másik elődöntőben megismétlődik az elmúlt két év fináléja: Spanyolország Portugália ellen lép pályára.

FUTSAL, NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Március 17.
Ukrajna–Magyarország
Spanyolország–Portugália

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
7 órája

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
7 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
9 órája

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
10 órája

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
15 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
15 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
16 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
16 órája