Magyar-andorrai: Storck reagált Dárdai szavaira

Vágólapra másolva!
2016.11.07. 15:37
null
Bernd Storck úgy véli, a lényeg, hogy nyerjünk Andorra ellen, mindegy, hogy mennyivel (Fotó: Koncz György)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya sajtótájékoztatót tartott a vasárnap 18 órakor kezdődő, Andorra elleni vb-selejtező, illetve a jövő keddi Svédország elleni felkészülési mérkőzés kapcsán. A játékosok közül Guzmics Richárd, Bese Barnabás és Nagy Dominik nyilatkozott, s megszólalt a jövő kedden a válogatottól búcsúzó Juhász Roland is.

Lengyel sajtóhírek szerint hétfőn beigazolódott a gyanú, azaz Nikolics Nemanja valóban eltörte a bal keze gyűrűsujját, ezért a magyar válogatott labdarúgóra három-négy hét kényszerpihenő vár, így a válogatott közelgő mérkőzésein sem léphet pályára.

„Nemanja Nikolicson kívül mindenki épségben megérkezett. Tegnap még telefonon beszéltünk, nagyon sajnálja, hogy nem tud velünk lenni" – mondta Bernd Storck szövetségi kapitány a Telkiben megtartott sajtótájékoztatón a Legia Warszawa csatáráról.

Storck szerint a 2016-os év méltó lezárása lesz a tét az Andorra elleni vasárnapi és a Svédország elleni keddi mérkőzésen.

„Szeretnénk méltóképpen elbúcsúzni a szurkolóktól. Minden ellenfelünket tisztelnünk kell, Andorra ellen is ugyanolyan lelkiismeretesen készülünk fel, mint bármikor máskor. Nem azzal telik a hét, hogy előre számolgatjuk, hány gólt szerzünk majd. Svájc esetében már láthattuk, nem könnyű feltörni az andorraiak védelmét. A győzelem a legfontosabb, nem az érdekel minket, hogy milyen különbséggel nyerünk" – mondta Storck, aki a taktikáról szűkszavúan beszélt.

„Lettországban a második félidőben domináltunk, Andorra ellen is ez a célunk. Nem szeretném elárulni, mire készülünk, nem szeretném kiteregetni a kártyáimat. Az a legfontosabb, hogy megfelelően felkészítsük a játékosokat a mérkőzésre, és hogy a találkozón minél előbb megszerezzük a vezetést" – folytatta a kapitány.

HÁRMAN IS KÜLÖNMUNKÁT VÉGEZTEK

A sajtótájékoztatót követően edzést vezényelt Bernd Storck szövetségi kapitány. A gyakorláson a vasárnap még bajnoki mérkőzést játszó Gulácsi Péter, Guzmics Richárd és Nagy Ádám a társaktól elválasztva dolgozott.

Mi lesz, ha nem sikerül gólt szerezni az első 30 percben?

„Ez elég magyaros kérdés, kár, hogy a negatívumokat nézzük… Pozitív hozzáállással kell nekimennünk a találkozónak! Mint mondtam, az elsődleges cél az, hogy nyerjünk, nem az, hogy mennyivel! Sohasem adok tippet azt illetően, mennyivel kell legyőznünk az ellenfelet, az tiszteletlen lenne! Mint láthattuk, Svájcnak kevés lehetősége volt betalálnia Andorra ellen. Hogy hány gólt szerzünk, azt csak a Jóisten tudja" – mondta a kapitány.

DÁRDAI SZAVAI
„Elindult egy jelentős szurkolói kultúra az Üllői úton – mondta Dárdai az M4 Sportnak. – Segítik a csapatot, ami hatalmas erő, abban a stadionban bárkit meg lehet verni. Éppen ezért mondtam, hogy ki kellett volna alapból tűzni, hogy ki akarunk jutni a vb-re! Nem így meg úgy, meg amúgy, hanem ki! Ezzel az eufóriával, ezzel a közönséggel, ezzel a csapattal, miközben ennyi pozitív élmény van. Ki kell húzni magadat és meg kell lépni! Itt egy kicsit szerintem ment a vacakolás. Ez egy kicsit belenyúlt a Feröer-meccsbe, és most azt cipeljük magunkkal. Én azt gondolom, hogy a Svájc elleni meccs sem ment volna el, ha nyerünk Feröer ellen, mert akkor az iksszel megelégszel, és a végén te nyersz. Nem voltunk megelégedve az iksszel a jó közönség előtt, s mi történt? Kikaptunk. Mert vitted magaddal a Feröer-meccset, mert a célokat nem úgy tűzted ki. Ez mind pszichológia."

Storcktól azt kérdezte az egyik újságíró, egyetért-e Dárdai Pállal abban, hogy azért nem tudtuk legyőzni Feröert és kaptunk ki Svájctól, mert nem tűztük ki egyértelműen a kijutást.

„Az elejétől kezdve kitűztük célként a kijutást! Az első mérkőzésen nem tudtuk megmutatni azt, amit tudunk, Svájc ellen már igen, nyerhettünk is volna – mondta Storck a kérdésre, amelynek alapvetése neki nem rémlett. – A hibák vezettek a vereséghez, de ha Stieber Zoltán beadásából betalál Németh Krisztián, nyerünk. Még egyszer elmondom, az elejétől kezdve az volt a célunk, hogy kijussunk, és nem is hiszem, hogy Dárdai Pál ilyet mondott, én nem hallottam róla."

„Nagyon fontos mérkőzés vár ránk, meg kell szereznünk a három pontot, hogy versenyben maradjunk. Hazai pályán érvényesítenünk kell az akaratunkat – mondta Guzmics Richárd. – Ezen a mérkőzésen többet birtokoljuk majd a labdát, mint máskor, de nem szabad lankadnia a figyelmünknek, mert bármikor kontrázhat ellenfelünk."

Guzmics elmondta, a vb-álmot akkor lehet életben tartani, ha a kötelező három pontokat, mint amilyen a vasárnapi, megszerzi a válogatott.

„Minden mérkőzés más, de mindig megfogalmazódik, hogy ha nem kapunk gólt, akkor nagy baj nem lehet. Szeretnénk hatékonyan és közönségszórakoztatóan futballozni – fogalmazott Bese Barnabás, akit a kezdőcsapatba kerülés esélyéről is kérdeztek. – Van a válogatottnak egy alapcsapata, Fiola Attila a kezdő a jobb oldalon. A kapitány dönti el, változtat-e ezen."

Nagy Dominik az U20-as világbajnokságon szerepelt Bernd Storck csapatában, a felnőttválogatottban Andorra vagy Svédország ellen debütálhat.

„Az U20-as válogatottnál a mester még egy kicsit szigorúbb volt, mint most, ahogy az edzőtáborban megélem. Ahogy közeledünk a mérkőzéshez, valószínűleg egyre szigorúbb lesz – mondta Nagy Dominik. – Nem lennék csalódott, ha nem jönne össze most a debütálás, de bízom benne, hogy Svédország ellen megkapom a lehetőséget."

A két visszavonuló játékos, Juhász Roland és Király Gábor az Andorra elleni selejtező másnapján csatlakozik.

Király Gábor a válogatott Telkiben megtartott sajtótájékoztatóján videoüzenetben jelentkezett, míg Juhász Roland személyesen válaszolt a kérdésekre.

„Hálás vagyok a szövetségi kapitánynak és a szövetségnek, hogy ilyen módon búcsúzhatok el a válogatottól – mondta Juhász. – Kicsit furcsa volt »civilként« érkezni ide, a srácok közé. Biztos vagyok benne, hogy nagy élmény lesz nekünk."

Azt még nem tudja, hogy milyen szerepkörben játszik a jövő keddi összecsapáson, de a legfontosabb kérdésben végleges a döntése.

„Új pozícióban játszom a Videotonban, középpályásként még nem mondtam le a válogatottságot – mondta Juhász. – A viccet félretéve, nem bántam meg a döntésemet. Az Európa-bajnokság akkora élményt adott, ha másért nem, már ezért megérte belevágni. Nem változtatom meg a döntésemet, még ha meg is hívnának, akkor is nemet mondanék."

Hogy klubszinten meddig folytatja, még nyitott kérdés.

„Középpályásként kicsit lehet kompenzálni azt, hogy az ember a pályafutása végére lassul. El is gondolkodtat ez, hogy még meddig tudom folytatni klubszinten" – mondta Juhász.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik