Visszafogott játék, magas elvárások - ez lenne Magyarország?

Vágólapra másolva!
2012.10.12. 11:14
null
Juhász Roland (balra) a tegnapi edzés után úgy érzi, készen áll a válogatott az észtek elleni összecsapásra (Fotó: mlsz.hu)
Címkék
Az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Tarmo Rüütli a magyarok elleni pénteki vb-selejtező előtt elmondta, hogy agresszív támadójátékot vár együttesétől, mert csak az eredményezhet győzelmet. Magyar részről Juhász Roland az NSO Tv-nek arról beszélt, hogy a tegnapi tallinni edzés után úgy érzi, megfelelően fel van pörögve a csapat, készen állnak a mérkőzésre.  

„A Hollandia elleni 4–1-es hazai vereség bizonyosan csalódást jelentett a magyar válogatott számára, és most mindent megtesznek ellenünk, hogy lemossák ezt a szégyent. Bizonyára pontokat várnak a mai meccstől és ebben a felfogásban fognak majd futballozni" – mondta az észt szövetségi kapitány, Tarmo Rüütli azzal kapcsolatban, hogy mire számít a vendégválogatottól a két ország legjobbjainak ma esti tallinni vb-selejtezőjén.

„A célunk persze nekünk is ugyanaz. Ezért uralnunk kell a támadóharmadot, mert anélkül nem tudunk győzni. Agresszív támadósorra lesz szükségünk, gyors játékosokkal" – nyilatkozta az észt szakember az egyik észt internetes oldalnak, a sport.delfi.ee-nek.

Ennek ellenére érdekes, hogy a jelentések szerint Rüütli a tréningen egycsatáros játékot gyakoroltatott a futballistáival a Magyarország elleni pénteki vb-selejtező előtt. Négy, kezdőként számításba vett játékosa nem teljesen egészséges, és közülük a bal oldali védő Taijo Teniste – akiről korábbi elemzésünkben kimutattuk, hogy a csapat egyik legsebezhetőbb pontja – valószínűleg ki is marad. Teniste mellett a középhátvéd Ragnar Klavan, a középső középpályás Aleksandr Dmitrijev és a 127-szeres válogatott csatár, Andres Oper egyaránt kisebb sérüléssel küzd. Klavan és Dmitrijev még csütörtökön is egyéni programot végzett az edzésen.

Az észt Soccernet a nemzeti csapat edzésén látottak alapján úgy véli, hogy a válogatott kezdőjében Sergei Pareiko kapus előtt a védelmet Tihhon Sisov, Taavi Rähn, Ragnar Klavan és Dmitri Kruglov alkotja. A középpályán Sander Puri, Konstantin Vassiljev, Joel Lindpere és Tarmo Kink helye biztos, míg ha Dmitrijev nem jön rendbe, akkor Martin Vunk pótolhatja. Tarmo Rüütli várhatóan Lindperét a védelem és a középpálya összekötésére használja, a négy előrébb elhelyezkedő középpályás előtt pedig az egyetlen csatár Oper lesz, ha vállalja a szereplést (ami valószínű).

A sport.delfi.ee idézi a meccsel kapcsolatban a Győri ETO válogatott csatárát, az észt keretbe ezúttal is meghívott Jarmo Ahjuperát.

„Négy klubtársam is szerepel a magyar válogatottban. Ők három nullás magyar sikert várnak. A magyar kapitány és a magyar emberek azonban sokkal visszafogottabbak, tudják, hogy nehéz meccsre számíthatnak. A futballnak nagy hagyománya van Magyarországon, habár most nem a legjobb időszakukat élik. A visszafogottabb teljesítmény ellenére mindenki világbajnoki részvételről beszél, nagyon magasak az elvárások" – fogalmazott az ETO támadója.

A magyar válogatottat tegnap hűvös, nyirkos idő fogadta, a hőmérséklet mindössze nyolc fok volt. A mérkőzés alakulását nagyban meghatározhatja, hogy melyik csapat hogyan tud alkalmazkodni a körülményekhez, a pálya talajához. Erről beszélt tegnap az NSO Tv-nek a mieink tallinni edzését követően a magyar válogatott védője, Juhász Roland is.

„Meglepően mély a pálya talaja, nagy stoplikra lesz szükség, mert az időjárás a meccsig már nem nagyon fog változni, szóval lesz csúszkálás bőven. Ezért kell jól felkészülni a cipőkkel is" – fogalmazott a védő, aki a tegnapi tréning tapasztalatairól is szót ejtett.

„Jó edzésen vagyunk túl, a végén az egymás közötti játék során látszott, hogy az utazás ellenére mindenki kellően fel volt pörögve, teljesen készen áll a csapat a mérkőzésre" – mondta Juhász.

JELENTÉS TALLINNBÓL, AZ ÉSZT–MAGYARRA VÁRVA

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Juhász Roland (Anderlecht), Kádár Tamás (Roda), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Lipták Zoltán (Győri ETO), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Takács Ákos (Győri ETO), Varga József (DVSC-Teva), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK) Gera Zoltán (WBA), Gyurcsó Ádám (Videoton), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Koltai Tamás (Győri ETO), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pátkai Máté (Győri ETO), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Szakály Péter (DVSC-Teva)
Támadók: Németh Krisztián (Roda), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Mainz)
AZ ÉSZT VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Artur Kotenko (FF Jaro, finn), Pavel Londak (Bodö/Glimt, norvég), Sergei Pareiko (Wisla Kraków, lengyel)
Védők: Alo Bärengrub (Kalju), Enar Jääger (Aalesund, norvég), Ragnar Klavan (Augsburg, német), Dmitri Kruglov (FK Rosztov, orosz), Igor Morozov (FC Levadia), Taavi Rähn (Tiencsin Szongcsiang, kínai), Tihhon Sisov (Kalju), Taijo Teniste (Sogndal, norvég)
Középpályások: Aleksandr Dmitrijev (Gomel, fehérorosz), Tarmo Kink (Varese, olasz), Joel Lindpere (New York Red Bulls, amerikai), Sergei Mosnikov (Pogon Szczecin, lengyel), Sander Puri (KuPS, finn), Ats Purje (KuPS, finn), Konstantin Vassiljev (Amkar Perm, orosz), Martin Vunk (Panahaiki, görög)
Csatárok: Jarmo Ahjupera (Győri ETO, magyar), Henrik Ojamaa (Motherwell, skót), Andres Oper (Nea Szalamisz, ciprusi), Tarmo Neemelo (Kalju)
VB 2014, D-CSOPORT
Október 12.
Törökország–Románia
Észtország–Magyarország
Hollandia–Andorra
Október 16.
Andorra–Észtország
Magyarország–Törökország
Románia–Hollandia
AZ ÁLLÁS
1. Románia2 26–0+66
2. Hollandia2 26–1+56
3. MAGYARORSZÁG2 116–4+23
4. Törökország2 113–2+13
5. Észtország2 20–5–50
6. Andorra2 20–9–90
Legfrissebb hírek

Tokiói tenisztorna: Babosék a negyeddöntőben

Tenisz
10 perce

Varga Zsolt mentális gyakorlatokra építene a férfi vízilabda-válogatottnál

Vízilabda
14 perce

A Real Madrid ellen még nem Igor Tudor állása a tét...

Bajnokok Ligája
20 perce

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
29 perce

Dán ellenféllel szemben javíthat a Falco a kosár Európa-kupában

Kosárlabda
49 perce

NS-képeslap: sokkal több mint egy atlétikai stadion!

Atlétika
1 órája

Darts: Nem akartam mást nézni a tévében, ha én is ott lehetek – Kovács Patrik

Egyéb egyéni
1 órája

Hiába Doncic 43 pontja, a Lakers hazai pályás Warriors elleni vereséggel startolt – videók

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik