A mi utunk – Bodnár Zalán jegyzete

„VISSZATÉRTÜNK arra az útra, amin sikeresek voltunk” – ezt például Sallai Roland mondta a Hollandia elleni labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzés után, de más szavakkal minden megszólaló játékos és Marco Rossi szövetségi kapitány is ugyanerről beszélt.

Körvonalakban sejtjük, mit is jelent ez az „út”, de persze könnyen lehet, hogy mindenki mást ért alatta. Ha akarom, jelentheti azt, hogy önfeláldozóan, össz­pontosítva, a stabil védekezésre alapozva, bátran, hősiesen, a kínálkozó lehetőségekre várva játszott, játszik a válogatott. A cinikusabbak mondhatják úgy is: beáll védekezni, és kontrázik a nemzeti csapat. Közben pedig lehet, hogy Marco Rossi teljesen mást ért ezalatt. Az ő szavaiból inkább arra lehet következtetni: a legfontosabb az alkalmazkodás, a saját lehetőségek reális felmérése, a létező legtöbb kihozása az adott helyzetből.

Ha igaz, hogy most visszatért a válogatott egy korábban járt útra, jó lenne megállapítani, hol is tért le róla. Montenegró ellen, az utolsó Eb-selejtezőn még biztosan rajta volt. Az írek elleni, Eb előtti felkészülési meccsen már lehet, hogy nem? Svájc ellen az Eb-nyitányon már biztosan nem. De a Skócia elleni epikus győzelemkor már újra? És – a vereség ellenére – a kettő között, Németország ellen Stuttgartban az Eb-meccsen talán nem? Németország ellen Düsseldorfban már (megint?) biztosan nem. És a Bosznia-Hercegovina elleni 0–0-n?

Ugye hogy nem egyszerű?

Én onnan közelítenék ehhez a kérdéshez, hogy a Rossi-éra hat évében szerintem egyértelműen kiviláglott: a reaktív futball jobban áll, mint a proaktív. A válogatott tud szenvedni Albániában, Montenegróban, Litvániában, Bulgáriában, de tud nyerni vagy pontot szerezni Franciaország, Anglia, Németország, Horvátország vagy éppen Hollandia ellen. Nem diktálja persze a tempót és birtokolja a labdát ezeken a meccseken, de él az aszimmetrikus hadviselés minden eszközével, és érvényesíti a saját erősségeit. Néha ebben a szerencse (vagy a játékvezető) a csapat mellé áll, néha nem. Ahogy Marco Rossi mondta: nem szeret mélyen védekezni, de Hollandia ellen muszáj. Ha ez a mi utunk, legyen ez, nekem nincs vele bajom. Sok, a magyarhoz hasonló képességű csapat él vele, de sokkal rosszabbul csinálja.

Van egy mondás: ami nem emelkedik, az már süllyed. Volt néhány meccse idén a válogatottnak, amelyek után úgy érezhettük, megállt az emelkedés. Ám Hollandia ellen a Puskás Arénában újra azt a csapatot láthattuk, amelyre ráismerünk. Nincs olyan új generációs statisztikai adat, amely ezt számokba önthetné.

De újra érezzük!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!