Válogatott: Ebben a könnyű csoportban is szenvedünk… – Csank

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.06. 17:43
null
Csank János lett a magyar labdarúgóedzők egyesületének elnöke (Fotó: NS-archív)
Csank János, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint csoportriválisaink gyengék, ennek ellenére a nemzeti tizenegy szenved vele, hogy kijusson az Európa-bajnokságra.

„Ki kell jelentenem, hogy az előző hónapokban minden idők leggyengébb román, finn és görög válogatottját láttam a pályán – mondta Csank a boon.hu-nak. – Az említett trió tagjai sohasem vonultattak fel olyan szerény képességű futballistákat, mint most.”

„Csak halkan sorolom, nehogy megbélyegezzenek, mondván ellendrukker vagyok: még ebben a viszonylag könnyű csoportban is meg kell szenvednünk azért, hogy egyenes ágon továbbjussunk, vagy pótselejtezőt érő helyet harcoljunk ki. A legnagyobb esélyünk az utóbbira van, bár »nyugodtan« ki is eshetünk, hiszen a sorsunk nem a saját kezünkben van, minden attól függ, riválisaink milyen eredményeket produkálnak.”

„Nem hiszem, hogy nehéz ellenfél lesz Feröer, ezért biztos győzelmet várok. A számunkra soron következő válogatott elsősorban lélektanilag tűnik veszélyesnek, ugyanis oda-vissza megverte Görögországot és erre ép elméjű ember előzőleg nem gondolhatott.”

„Most azonban már tudjuk, hogy az északiak azért könyvelhettek el két sikert az egykor szebb napot látott déliek ellen, mert utóbbiak nagyon mély gödörbe kerültek. Szóval a magyar válogatottnak, minden baja, vagy problémája ellenére, úgymond »négykézláb« is magabiztosan kell begyűjtenie a három pontot. Ha a fiúk igazolják a papírformát, akkor reményei is életben maradnak.”

Legfrissebb hírek

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Turi betalált, Feröer ikszelt Kazahsztánnal a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.10.06. 18:40

Olvasóink Szoboszlai Dominikot látták a grúzok elleni mérkőzés legjobbjának

Magyar válogatott
2026.10.03. 12:13

Legutóbb négy éve nyert hazai NL-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.02. 12:17

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
2026.09.26. 22:48

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21