Lang: Nem azért nem játszom, mert a többiek sokkal jobbak

– Tényleg távozik Dijonból?
– Nem tudom – válaszolta a Nemzeti Sportnak a 24 éves, 21-szeres válogatott Lang Ádám, a húszcsapatos francia első osztályban a 18. helyen álló Dijon védője.

– Hogyhogy? Pedig hallani angol, orosz és izraeli kérőről is.
– Hallani lehet, de amíg nincs konkrétum, fölösleges beleélnem magam bármibe. Tény, sokat gondolkodtam a helyzetemen, felkészültem minden eshetőségre.

– Elégedetlen?
– Kár lenne tagadni, keveset vagyok játékban. Teszem, ami tőlem telik, pluszmunkát végzek, futok, erősítek, igyekszem pótolni valahogy a tétmérkőzések hiányát, csak azt nem tudom, mi a baj.

– Ötlete sincs?
– Rengeteget törtem rajta a fejem, és nem tudom az okát. Nem gondolom, hogy megérdemeltem volna ezt, nem nyújtottam rossz teljesítményt, nem tettem semmi olyat, ami miatt körön kívülre kellene kerülnöm. A futballban mindenki hibázik, de úgy érzem, hogy különbséget tesznek köztem és mások között, a többiek jóval több lehetőséget kapnak. Három forduló alatt csak egyszer játszottam, akkor is lecseréltek.

– A Monaco ellen négy-egyre elveszített bajnokin.
– Igazából mindegy, melyik csapat az ellenfél, mindegyikkel fel kell venni a harcot, függetlenül attól, hogy a Monaco kiemelkedik a mezőnyből. A gólok többségét ráadásul pontrúgás után kaptuk, amire felkészültünk. Azt viszont nem értem, miért engem cseréltek le. Talán azért, mert nem vagyok francia.

– Megsértődött?
– Arról szó sincs! El kell fogadni a döntést. Csöndben, alázatosan dolgozom, ha bármi észrevétel van velem vagy a játékommal kapcsolatban, nem kérdezek vissza, hanem elfogadom, és megteszek mindent, amit csak lehet. Csak éppen nem arról van szó, hogy azért nem játszom, mert a többiek sokkal jobbak lennének. Nem rajtam megy el a mérkőzés, mert amikor nem voltam pályán, akkor sem nyertünk. Ez most ilyen időszak, ami sok futballistánál előfordul. Keveset játszom, ráadásul a válogatott keretébe sem kaptam meghívót.

– Mit szólt hozzá?
– Nyilván nem a legjobb érzés, elvégre nincs annál felemelőbb, mint hogy Magyarországot képviselhetem. Ugyanakkor nincs okom lázadozni, nem hibáztathatom Bernd Storckot, elvégre nem ez életem csúcsidőszaka. Voltam már mellőzve, de ez arra sarkall, hogy még keményebben harcoljak. Annak viszont örülök, hogy a kapitány felhívott, és telefonon közölte a döntését, nem az újságokból kellett megtudnom, hogy kimaradtam a Lettország és Portugália elleni világbajnoki selejtezőre készülő keretből. Elmondta a véleményét, ahogyan azt is, ez csak erre a két mérkőzésre szól, és ha változik a helyzetem, számít rám, tehát az ajtó nyitva áll.

– Ezért is lenne célszerű eligazolnia.
– Igyekszem megtalálni a megfelelő megoldást, de mondom, amíg nincs konkrétum, nincs miről beszélni.

– De menne?
– Ha érkezne ajánlat, megfontolnám. Lehet, jót tenne az új impulzus, mert most hátrányban érzem magam. Szeretem, ha megbecsülnek és számítanak rám. De már felkészültem mindenre. Előfordulhat, hogy távozom, de az is, hogy maradok, és akkor megtörténhet, hogy télig ritkán lépek pályára.

– Az átigazolási időszakból már csak egy hét van hátra, ráadásul önt még két évig szerződés köti a Dijonhoz. Nem ideges?
– Nem állítom, hogy ezek lennének a legnyugodtabb napjaim, jó lenne, ha rendeződne a helyzetem. Olyan megoldást keresünk, amellyel mindkét fél jól jár. Ha kölcsönbe megyek, az azért előnyös a csapatnak, mert több játéklehetőséget kapok, vagyis helyreállhat az önbizalmam, és tapasztaltabban térhetnék vissza, ha pedig végleg elad a klub, anyagilag járhat jól.

– Szóval akkor távozik Dijonból?
– Tényleg nem tudom. Csak azt, hogy szeretnék játszani.