Ciprus: Leandro kreativitását dicsérik, az Omonia kulcsemberének tartják

2010.04.15. 09:44
Egyre több bizalmat kap Cipruson az élvonalbeli Omoniában a téli átigazolási időszakban szerződtetett brazil-magyar légiós, Leandro. A játékos már egyértelműen helyet követel magának a kezdőben, teljesítményét a sigmalive.com internetes oldalon is méltatták, együttese kulcsemberének nevezték.
Amint az a cikkből kiderül, Leandro szerződtetése óta folyamatosan fejlődik, s egyre jobban beilleszkedik a csapatba. A védő Eliasz Haralambusz visszatérését követően ismét a középpályán kap szerepet, ami vele sokkal kreatívabb játékra képes, mint a volt debreceni nélkül. A sérülés miatt mintegy féléves kihagyás után visszatérő Hrisztosz „Pacha" Patcacogluval együtt az Omonia kulcsemberének tartják Leandrót.Az Omonia a hétvégi bajnokin hazai pályán, Nicosiában játszott 1–1-es döntetlent az Anorthoszisszal – a hazaiaknál Leandro, a vendégeknél Nagy Zoltán kapott kezdőként lehetőséget –, és így két forduló után négy ponttal az első helyen áll a felsőházi rájátszás A-csoportjában.Az Omonia vasárnap a rájátszásban a még pont nélkül álló Apollon vendégként lép pályára.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04