NEC: Babos már nem az első számú kapus, de továbbra is kapitány

Vágólapra másolva!
2011.02.13. 10:35
Wiljan Vloet, a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő NEC Nijmegen vezetőedzője elmondta, beszélt két kapusával, Babos Gáborral és Jasper Cillessennel a kialakult helyzetről. A szakember kijelentette, a magyar játékos marad a csapatkapitány, amikor pályára lép, de szavaiból az vehető ki, hogy már a fiatal futballista a csapat első számú kapusa.

„A héten leültem beszélgetni a két kapussal. Szerencsés vagyok, hogy két ilyen kiváló játékos áll a rendelkezésemre. Gábor nagyon fontos a csapatnak, és nagyon professzionálisan kezeli a számára csalódást jelentő helyzetet. Továbbra is ő lesz a csapatkapitány, amikor pályára lép. Sokat segített Jaspernek, amikor sérülése miatt hiányzott az együttesből. Egészséges versengés van közöttük" – mondta Wiljan Vloet, aki szerint Cillessen nagyban hozzájárult az NEC pontszerzéséhez a Heerenveen ellen a múlt héten.

Mint ismert, Babos súlyos hátsérülése miatt került ki a csapatból, ám visszatérése után sem sikerült visszaszerezni a helyét a jó teljesítményt nyújtó Cillessentől.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik