NB II: Sok tévés meccset játszunk, változtatnunk kellett – Schindler

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.02.28. 22:43
A Vasas nyerte meg 2–1-re a labdarúgó NB II 26. fordulójának csúcsrangadóját: Feczesin duplájával az utolsó öt percben fordítani tudott az éllovas Debreceni VSC otthonában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

„Elnézést, a hangom kicsit elment, mert nagyon sokat kellett üvöltöznöm a végén – kezdte a Vasas vezetőedzője, Schindler Szabolcs a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót. – A csapatnak szeretnék gratulálni, hiszen ellenfelünk még most is első a bajnokságban. Amit egész héten gyakoroltunk, az szerintem a mai nap megmutatkozott. Volt stílusa és arculata a csapatunknak. Sok helyzetet alakítottunk ki, de sajnos egy védekezési hibából elkerülhető gólt kaptunk. De számomra az a legfontosabb, hogy annak a csapatnak, amelyik hátrányból már nem az első mérkőzését tudja megnyerni, van tartása. Gratulálok a játékosoknak, de a Debrecen is jól játszott, nagyon nehéz mérkőzés volt.”

A Debrecen trénere, Toldi Gábor szerint az első félidő kiegyenlített játékot hozott.

„A másodikban a vezetésünk birtokában, kicsit számomra is érthetetlenül, túlságosan visszaálltunk, visszazártunk. A sajnálatos sérülés miatt nyilván bele kellett nyúlnunk a védelembe, ami nem igazán működött, rengeteg egyéni hibát követtünk el a hátsó alakzatban, ami befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Sajnos nem bírtuk végig, frissebbnek tűnt jóval az ellenfél, így rövid időn belül sikerült megfordítania a mérkőzést. Gratulálok a Vasasnak, de sajnálom a srácokat, mert nagy munkát tettek bele.”

Feczesin Róbert elnyűhetetlen? – „Igen, az vagyok”

LABDARÚGÓ NB II
26. FORDULÓ
DVSC–Vasas FC 1–2
(Sós B. 66., ill. Feczesin 86., 88. –az elsőt 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 26 16 6 4 59–23 +36 54
2. Vasas FC 26 15 7 4 46–27 +19 52
3. Gyirmót FC Győr 26 16 2 8 36–22 +14 50
4. Pécsi MFC 26 13 9 4 35–16 +19 48
5. Budaörs 26 13 2 11 43–38 +5 41
6. Szombathelyi Haladás 26 11 7 8 37–25 +12 40
7. Soroksár SC 25 11 6 8 34–27 +7 39
8. Nyíregyháza Spartacus 26 11 6 9 24–21 +3 39
9. Szolnoki MÁV FC 26 10 9 7 25–25 0 39
10. FC Ajka 25 11 3 11 47–37 +10 36
11. ETO FC Győr 26 10 6 10 37–29 +8 36
12. Békéscsaba 1912 Előre 26 8 9 9 29–37 –8 33
13. Kaposvári Rákóczi FC 26 7 9 10 27–39 –12 30
14. BFC Siófok 26 9 2 15 37–43 –6 29
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 26 8 5 13 25–44 –19 29
16. Dorogi FC 26 7 8 11 23–37 –14 29
17. Szentlőrinc 25 8 4 13 22–40 –18 28
18. FC Csákvár 26 6 8 12 40–49 –9 26
19. Kazincbarcika SC 25 6 6 13 19–36 –17 24
20. Debreceni EAC 26 5 21 21–51 –30 15
Legfrissebb hírek

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

Női kézi NB I: a Debrecen 12 góllal győzött Kisvárdán

Kézilabda
2026.04.25. 21:08

A Debrecen meghosszabbította 20 éves kapusa szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 14:56

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27

Két öngóllal, nagyon kikapott a Diósgyőr a Debrecentől, és kiesett az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 21:16

Macsó Máté vagány játékára most is számíthatnak Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 12:33
Ezek is érdekelhetik