NB II: Lehet még visszaút az élvonalba – Tischler Patrik

2022.06.26. 10:49
null
A Budafokra szerződő támadó beszélt családról, bizonyítási vágyról és langyos vízről is (Fotó: budafokimte.hu)
Érezte, őt akarják – Oláh Lóránt, a Budafoki MTE sportigazgatója többször kereste Tischler Patrikot, ő pedig igent mondott.

 

„Több csapat megkeresett, leginkább NB II-esek, s bár élvonalbeli együttesek vezetőivel is beszélgettem, velük konkrét ajánlatig nem jutottunk el – mondta lapunknak a harmincéves csatár. – Ha lett volna jelentős kihívás, talán másképpen döntök, de nekem már a családom érdekét is szem előtt kell tartanom. Csak nagyon indokolt esetben költöztünk volna újra, úgy is terveztük, hogy Budapestre vagy hozzá közeli helyre szerződöm. Amikor Oláh Lóránt hívott, biztos voltam benne, nagyon szeretnének megszerezni, és ez az érzés erősödött bennem, amikor Csizmadia Csaba vezetőedzővel beszélgettem. Hamar megegyeztünk, s bár azt hittem, csak július elején-közepén lesz csapatom, örülök, hogy már a Budafokkal készülhetek.”

VÉLEMÉNY

Csizmadia Csaba, a Budafoki MTE vezetőedzője:
„Amikor kiderült, hogy Patrik távozik Debrecenből, Oláh Lóránt azonnal megkereste, s elmondta neki, szeretnénk, ha nálunk folytatná. Hogy minket választott, óriási fegyvertény, ilyen kaliberű futballista – két meccs híján kétszázötven NB I-es meccsen hatvankét gólt szerzett – korábban nem érkezett klubunkhoz. Biztos vagyok benne, hogy segít nekünk, látom rajta, hogy nagyon motivált. A csapatunk alakul, rajta kívül Bíró Márk és Horváth Olivér is aláírt már. Kapust mindenképpen szerződtetnénk, s lehet, hogy néhány fiatal is érkezik. Hétfőtől Telkiben edzőtáborozunk, július tizenkettedikén pedig Szlovéniában, bízom benne, akkor már a teljes kerettel készülhetünk.”

A legutóbbi két idényt a Debreceni VSC-ben töltötte, így kérdés, visszalépésnek tekinti-e, hogy egy osztállyal lejjebb kell helytállnia.

„A családom érdekén kívül az döntött a Budafok mellett, hogy mindenképpen játszani akarok. Dolgozik bennem a bizonyítási vágy. A Lokinál az első évemben nyolc gólt szereztem az NB II-ben, fel is jutottunk. Ezután kevés időt tölthettem a pályán, csak háromszor voltam eredményes. Tudtam, ezután nem válogathatok majd az NB I-es lehetőségek közül... Hiszek benne, hogy jól döntöttem. És arról sem mondtam le, hogy lehet még visszaút az élvonalba. Már lezártam a debreceni időszakot a pályafutásomban, amikor nem játszottam, akkor sem bomlasztottam a közösséget, nem károgtam, inkább keményen dolgoztam. Amit lehetett, megtettem, tiszta a lelkiismeretem. Nem árultam zsákbamacskát Budafokon sem, elmondtam, bár jó erőben érzem magam, a meccsek hiányoznak, idő kell, míg kiemelkedő formába kerülök. Még kérdés, mire lehet képes a Budafok; az MTK, a Gyirmót és a Diósgyőr biztosan vissza akar jutni, és meglepetéscsapatok is rendre akadnak, szóval, kemény év áll előttünk. Csizmadia Csabát nem olyan embernek ismertem meg, aki eltűri a langyos vizet, úgyhogy felköthetjük a gatyánkat.”

Legfrissebb hírek

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Ötgólos, fordulatos meccsen törte meg nyeretlenségi sorozatát a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:48

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

A válogatottjában dőlt ki hetekre a DVSC átlövője

Kézilabda
2026.03.09. 15:53
Ezek is érdekelhetik