Paks: Nem hátrálni, ütközni kell! – Bognár György

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2020.10.05. 09:09
null
Bognár György remekül kezdett a Paks kispadján (Fotó: Molnár Gyula/Tolnai Népújság)
Mind a két bajnokiját megnyerte új edzőjével a Paksi FC, miközben Bognár György igyekszik megszüntetni a játékosok régi beidegződéseit.


A Paksi FC másfél héttel ezelőtt váltott edzőt, a szakmai munka irányítását Bognár György vette át, aki jelezte, neki másodlagos az eredmény az első két mérkőzésen – a lényeg, hogy a játékosokkal megértesse az elképzeléseit, még úgy is, hogy zömük a pozitív koronavírustesztek miatt két hétig karanténban volt. Ehhez képest az MTK Budapest elleni sikeres bemutatkozása (4–0) után egy héttel Diósgyőrben is győzött (2–1) együttese, s máris a 7. helyre lépett előre a tabellán.

„Bár a vírust elkapó játékosok a kéthetes kényszerszünetben nem edzhettek, a nem megfelelő fizikai állapotuk ellenére az első edzéstől kezdve az elképzeléseim szerint gyakoroltunk    – kezdte Bognár György. A bőrömből nem tudok kibújni, megpróbáltuk elkezdeni a munkát a nehezítő körülmények ellenére. Fura, de az első közös mérkőzésünkön, az MTK ellen jobban látszott a teljesítményünkön, mit is szeretnénk megvalósítani, Diósgyőrben már voltak fenntartásaim. A labda felé védekezést kértem mindenkitől, de néhány játékosnál előjöttek a régi beidegződések – az ellenfél támadásánál hátráltak, ezáltal nagyobb területet hagytunk a diósgyőri akcióknál. Pedig, ha megelőzzük a problémát, vagyis a labda irányába védekezünk, vállaljuk az ütközést, és nem engedjük, hogy az ellenfél a kapunk felé forduljon, hatékonyabb lehet a védekezésünk. Ezt kellene átvennie a csapatnak.”

A vezetőedzőt természetesen elégedettséggel töltötte el a Paksi FC újabb győzelme, s magyarázatot is adott, hogy Böde Dániel miért védekező középpályásként futballozott.

„Korábbi sérülése miatt úgy készültünk, hogy ötvenöt-hatvan percet bír, de addig irányította a csapatot, tette a feladatát becsülettel, és testfelépítéséből adódóan nem sok párharcot veszített el. Korából következően egyre inkább olyan poszton futballozhat majd, amely új feladatot jelent neki. Centerként, a hosszú indítások után már nem biztos, hogy képes betalálni – legfeljebb az oldalról érkező beadásokból –, ellenben a középpályán hasznosabb lehet. Hogy ez védekező, esetleg szabadabb szerepkört jelent-e, meglátjuk, nincs kőbe vésve.”

A szakvezető hozzátette, a kéthetes válogatott szünetben a karanténban rekedt labdarúgók fizikai felzárkóztatása lehet az elsődleges feladat. A paksiak győzelme egyben a diósgyőriek egyre hosszabb vesszőfutását is jelenti. A koronavírus-járvány enyhülésével májusban indult újra a bajnokság, az azóta lejátszott 12 bajnokiból a piros-fehérek csupán kettőt nyertek meg, mindkettőt a Mezőkövesd ellen; a ZTE FC és az MTK Budapest elleni döntetlennel szereztek még pontot, további nyolc mérkőzésüket elveszítették, ráadásul a Bp. Honvéd vasárnapi győzelmének következtében az utolsó helyre estek vissza.

NB I, 2020–2021, 6. FORDULÓ
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
OKTÓBER 2., PÉNTEK
MTK–Budafok 1–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
1537Andó-Szabó Sándor
OKTÓBER 3., SZOMBAT
Mezőkövesd–Kisvárda 1–2Mezőkövesd, Városi Stadion
1520Kárpály Mihály
DVTK–Paks 1–2
Miskolc, DVTK Stadion
3045Bogár Gergő
OKTÓBER 4., VASÁRNAP
ZTE–Honvéd 2–4
Zalaegerszeg, ZTE Aréna2716Bognár Tamás
Ferencváros–Puskás Akadémia 2–1
Budapest, Groupama Aréna8759Karakó Ferenc
Mol Fehérvár–Újpest 5–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó2673Farkas Ádám
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár 5 3 2 16– 7 +9 11
2. Ferencvárosi TC 4 3 1 10– 3 +7 10
3. Puskás Akadémia 5 3 2 9– 7 +2 9
4. Kisvárda 5 3 2 9– 9 0 9
5. Zalaegerszegi TE 6 2 2 2 13–11 +2 8
6. Mezőkövesd 6 2 1 3 6– 7 –1 7
7. Paksi FC 6 2 1 3 9–11 –2 7
8. Budafoki MTE 5 2 1 2 6– 8 –2 7
9. Újpest FC 6 2 1 3 10–15 –5 7
10. Budapest Honvéd 5 2 3 11–11 0 6
11. MTK Budapest 6 1 2 3 6–12 –6 5
12. Diósgyőri VTK 5 1 1 3 7–11 –4 4
Legfrissebb hírek

Egy félidő után 2–1-re vezet a Puskás Akadémia a Paks ellen

Labdarúgó NB I
12 perce

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
3 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
7 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
9 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:48