NS-értékelés: ugyanabba a folyóba léptek a kispestiek

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.05.28. 10:11
null
A Budapest Honvéd játékosai az utolsó fordulóban, Felcsúton csikarták ki az élvonalban maradást (Fotó: Török Attila)
A Bp. Honvéd egymás után a második idényében is csak bukdácsolt, s egészen az utolsó fordulóig kérdéses volt, bennmarad-e az élvonalban.

 

Mivel semmilyen érdemi változás nem történt tavaly nyáron a Budapest Honvédnál a rendkívül gyenge, csalódást keltő idény után (10. hely, utolsó előtti fordulóban kiharcolt bennmaradás), borítékolható volt, hogy a kispestiek ismét csak szenvedni fognak – így is történt. A csapat esetleges játékot mutatott be szinte minden héten, ezek után pedig rendre ugyanazt lehetett hallani Horváth Ferenc vezetőedzőtől és a játékosoktól is az ősszel: legközelebb javítanak.

Nem javítottak.

Az ősszel öt meccset is előnyből bukott el a gárda, s nyolc gólt kapott a nyolcvanadik perc után. Időnként a szétesés jeleit lehetett látni a csapaton, s bár novemberben három játékost (Eppel Mártont, Zinédine Machach-t, Mohamed Mezgranit) is kitett a vezetőség a keretből, ez semmilyen pozitív hatást sem hozott. Bár decemberben a nyolcadik helyen állt a Honvéd a tabellán, és mindössze öt pont választotta el a már kieső helyen álló MTK Budapesttől, Horváth Ferenc és stábja meglepő módon a helyén maradhatott.

Még jó egy hónapig. Vagyis a téli felkészülést még a korábbi 32-szeres válogatott csatár vezényelte le, majd a Gyirmót FC Győr elleni januári bajnoki vereség (0–1) után távozott, Nebojsa Vignjevics pedig érkezett. Ekkor vált bizonyossá, a vezetőségben fejetlenség uralkodik, koncepcióról beszélni felesleges. Hiszen nincs arra megfelelő magyarázat, hogy azt sugallják, bíznak a vezetőedzőben, hagyják dolgozni a téli szünetben, majd 2022 első tétmeccse után megköszönik a munkáját. Lássuk be, ilyen nem történhet meg tettre kész vezetőség esetében.

A szerb szakember érkezésével összeszedettebbé és szervezettebbé vált a csapat játéka, de hosszabb távon ugyanazt a kilátástalan futballt láthattuk (néhány kivételtől eltekintve. Ilyen a Mol Fehérvár 3–1-es és az Újpest 2–0-s legyőzése), mint a korábbi hónapokban. Bár úgy tudjuk, a csapattagok zöme sokáig győzködte magát, biztosan benn marad a Honvéd, a záró fordulót megelőző hét bajnokin szerzett négy pont meghozta gyümölcsét: Felcsúton dőlt el, hogy megragad-e az NB I-ben a patinás klub vagy a mélybe zuhan.

Megragadt, mert rendkívül elszántan lépett pályára idegenben, mégpedig remek hangulatban: a kispesti szurkolók megtöltötték a hazai szektorokat is. Győzelmükkel (2–1, de egy pont is elég lett volna) pedig a kispestiek benn maradtak az élvonalban. Ha rosszmájúak lennénk, az előző idénybeli szerepléshez képest előrelépett a csapat – a tizedik után a kilencedik helyre futott be...

A drukkerek hónapok óta változást sürgetnek, kérdés, mi történik a nyári szünetben – ha újfent marad minden a régiben (elsősorban a gyenge légiósok), ha nem érkezik erőskezű vezető (nevezzük sportigazgatónak), borítékolható, hogy egymás után harmadszor is a kiesés ellen küzdhet a Honvéd.

Lássuk be, ilyen patinás, csaknem tökéletes körülmények között működő klubnak ez végtelenül kellemetlen lenne...

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATT A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATT A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATT A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATT A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATT A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATT A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik