Izgalmak, fordulat, DVTK-siker Debrecenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 15:20
Az utolsó pillanatban nyerte meg mérkőzését a Diósgyőr csapata. A Haladás elleni találkozó sokáig 0–1-re állt Gaál Bálint gólját követően, de Lipták Zoltán és Ugrai Roland – utóbbi már a hosszabbításban – válaszolni tudott, így 2–1-es győzelmet aratott a hazai gárda (a debreceni Nagyerdei Stadionban).
A DVTK első, idegenben lejátszott hazai meccsén három pontot szerzett (Fotó: Szabó Miklós)

 

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK–HALADÁS 2–1 (Lipták 67., Ugrai 92., ill. Gaál B. 13.)

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

Hetvenedik alkalommal csapott össze a Diósgyőr és a Haladás csapata a 16. fordulóban. Egyik gárda sem büszkélkedhetett kiemelkedő formával a mérkőzést megelőzően: legutóbbi öt mérkőzésükből mindkét csapat mindössze egyet nyert meg, emellett három vereséget és egy döntetlent jegyezhettek, itt volt tehát az idő a javításra.

Az első percekben úgy tűnt, a legtöbb munkája az orvosi stábnak lesz, hiszen gyors egymásutánban Murtaz Dausvili, illetve Kovács Lóránt is segítségre szorult, szerencsére azonban mindketten folytathatták a játékot.

Hamar érkezett az első gól – remek felívelést követően Stef Wils visszafejelte a labdát középre, Ivan Rados bele tudott ugyan érni, ám a labda Gaál Bálint elé került, aki nem sokat teketóriázott: 0–1!

Mindkét csapat alakított ki helyzeteket, az első negyvenöt percben azonban már nem tudták a hálót megzörgetni…

…nem úgy a másodikban! A félidő dereka táján a frissen beálló Bognár István sarokrúgása után Elek Ákos fejelt kapura, kísérlete Iszlai Bencéről Lipták Zoltán elé pattant, aki egyből a jobb alsóba lőtt: 1–1!

Sok gólveszélyes akciót láthattunk, és a végére maradt a slusszpoén: a csereként beálló, a Haladástól érkező Ugrai Roland egy megpattanó labdát a hálóba vágott: 2–1!

A piros-fehérek ezzel elmozdultak a tabella utolsó helyéről, a Haladás pedig nem tudott közelebb kerülni a dobogóhoz.

NB I, 2016–2017, 16. FORDULÓ
NOVEMBER 19., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Gyirmót FC Győr–Újpest 1–2
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionSzőts Gergely
Mezőkövesd–Videoton 2–1 Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
MTK–DVSC 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
Paks–Honvéd 1–1Paks, Paksi Stadion Szabó Zsolt
DVTK–Haladás 2–1
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Erdős József
Vasas–Ferencváros 2–2Budapest, Bozsik József Stadion Kassai Viktor

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC1694326–15+1131
2. Videoton FC1683535–18+1727
3. Ferencvárosi TC1675431–24+726
4. Budapest Honvéd1674525–16+925
5. Mezőkövesd Zsóry FC1665518–20–223
6. Szombathelyi Haladás1664619–20–122
7. Újpest FC1657426–24+222
8. Debreceni VSC1655620–22–220
9. MTK Budapest1646610–17–718
10. Paksi FC1638515–21–617
11. Diósgyőri VTK1643921–33–1215
12. Gyirmót FC Győr163498–24–1613

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik