„Ha nem nyerhetek, távozom, de...", „Tischler az NB II-ben sem játszott” – Vignjevics

2017.10.29. 07:14
null
„Nem félnék itt hagyni holnap mindent, sokkal könnyebb lenne” – mondta Vignjevics a sajtótájékoztatón (Fotó: Földi Imre)
Miután a Videoton már az első percben megszerezte a vezetést az Újpest ellen a labdarúgó NB I 14. fordulójában, majd az 5. percben megduplázta az előnyét, már a meccs elején tapintható volt a feszültség a Szusza Ferenc Stadionban. A hazai szurkolók csapatuk játékának minőségére tettek megjegyzéseket, valamint követelték a vezetőedző, Nebojsa Vignjevics távozását, aki a 2–2-vel záruló meccs után reagált a kritikákra.

A heves érzelmek az után sem csillapodtak, hogy a Videoton a 37. perctől tíz emberrel játszott, a lilák pedig a 71. percben egyenlítettek. A szurkolókat többször is fel kellett szólítani, hogy mellőzzék a rasszista megnyilvánulásokat, egy esetben az újpesti futballistáknak kellett őket nyugtatgatni. Aztán a 92. percben tizenegyeshez jutott az Újpest, amivel megnyerhette volna a meccset. A büntető elvégzésére Novothny Soma volt kijelölve, de a játékos a drukkerek nyomására átadta a lehetőséget a szünetben beálló, majd gólt is szerző Tischler Patriknak. A hétközi, Gödöllő elleni Magyar Kupa-mérkőzésen mesterhármast elérő – egyik gólját büntetőből szerző – csatár lövését azonban Kovácsik Ádám hárította.

A 2–2-es döntetlent hozó találkozó utáni sajtótájékoztatón a Nemzeti Sport munkatársa az Újpest vezetőedzőjének, Nebojsa Vignjevicsnek szegezte a kérdést: hogyan éli meg meccs közben, hogy a szurkolók szidják a lelátón? A lilák mestere elmondta, inkább az ő nevét kiabálják, mint a játékosokét, s kitért a tizenegyes körül kialakult helyzetre is, ami nagyon nem tetszett neki.

Nebojsa Vignjevics válasza teljes egészében megtekinthető az alábbi videón:


A mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, az első félidőben nagyon jól futballozott a Videoton, az első percben kapott gól sokként érte a csapatát, amely nem nagyon tudott ebből felállni. Emiatt olyan hibákat követtek el, amiket nem szoktak, az ellenfélnél pedig olyan karakteres játékosok szerepelnek, akik éltek a lehetőségekkel. A második félidőben jól játszottak, ami örömre és elégedettségre is adhat okot, de mégsem boldog, hiszen a már említett tizenegyes kimaradt. Együtteséből egyébként az olyan erős karaktereket hiányolja, akik túllendíthetnék a nehéz pillanatokon az Újpestet.

Tényszerű kivizsgálást kér a Videoton az MLSZ-től a Megyeri úton történtek után
Henty ámokfutását az újpesti öltözőajtó bánta – kép
Most az Újpest jött hátrányból, megint iksz a vége a Vidi ellen

Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője azzal kezdte értékelését, hogy nagyon nehéz neki beszélni a találkozóról. Kiemelte, hogy az első játékrészben talán a szezon legjobb játékát mutatta együttese: két gól mellett kapufát is lőtt és számos helyzetet alakított ki, miközben az Újpest helyzetig sem jutott.

„A második félidőről nem szeretnék sokat beszélni, csúnya volt az egész, a pályán és a lelátón is. Ami történt, az nagyon rossz képet festett a magyar labdarúgásról. A csapatom nem viselkedett túl okosan, mentálisan jobban kell kezelni az ilyen szituációkat.”

Természetesen szóba kerültEzekiel Henty meccs utáni öltözői ajtótöréseis, de a vezetőedző csak a sajtótájékoztatón értesült az esetről. Későbba Videoton közleményt adott ki, miszerint kéri az eset tényszerű kivizsgálását az MLSZ-től. A Nemzeti Sport információi szerint a Videoton játékosa neki akart rontani az újpesti Bojan Szankovicsnak, aki rasszista megjegyzést tett az afrikai labdarúgóra.

NB I, 2017–2018, 14. FORDULÓ
OKTÓBER 28., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Balmazújváros–Bp. Honvéd 0–3
Balmazújváros, Városi StadionVad II István
1239
Debreceni VSC–Paksi FC 3–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion Bognár Tamás
2802
Haladás–Diósgyőri VTK
0–3

Sopron, Városi StadionKarakó Ferenc
1120
Mezőkövesd–Ferencváros 0–1
Mezőkövesd, Városi Stadion Pintér Csaba
2935
Újpest FC–Videoton FC
2–2

Budapest, Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
1593
Puskás AFC–Vasas FC
0–0
Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
986
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 8 5 1 28–13 +15 29
2. Videoton FC 14 8 5 1 29–16 +13 29
3. Debreceni VSC 14 7 4 3 23–12 +11 25
4. Budapest Honvéd 14 6 4 4 24–22 +2 22
5. Diósgyőri VTK 14 6 3 5 27–23 +4 21
6. Vasas FC 14 6 2 6 19–23 –4 20
7. Paksi FC 14 4 6 4 22–23 –1 18
8. Puskás Akadémia FC 14 4 4 6 17–21 –4 16
9. Újpest FC 14 3 7 4 18–19 –1 16
10. Szombathelyi Haladás 14 3 2 9 11–27 –16 11
11. Balmazújváros 14 2 4 8 16–22 –6 10
12. Mezőkövesd Zsóry FC 14 2 4 8 15–28 –13 10
Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
7 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08