Futsal NB I: tíz gólt szórt az ETO, parázs csata Gödöllőn

Vágólapra másolva!
2013.01.14. 22:16
A címvédő Rába ETO 10–4-re győzött a MAFC vendégeként, míg a dobogóra, illetve a négybe kerülés szempontjából fontos mérkőzést nyert a Gödöllő az Aramis ellen – így foglalható össze a futsal NB I 17. fordulójának hétfői játéknapja.

A Rába ETO a nyolcadik percben már öt gólnál tartott a MAFC ellen, és bár a házigazda igyekezett tartani magát, esélye sem volt arra, hogy megakadályozza a győrieket sorozatban kilencedik bajnoki győzelmükben. Az egymás után másodszor tíz gólt szerző ETO pénteken az eddigi egyetlen legyőzője, az éllovas Berettyóújfalu vendége lesz, és győzelme esetén az élre áll.

A harmadik helyért harcoló csapatok közül a szegediek meglepetésre kikaptak a DEAC-tól, míg a Gödöllő rendkívül parázs – három piros lappal tarkított – ki-ki mérkőzésen legyőzte az Aramist.

A Cső-Montage–Haladás mérkőzés elmaradt, mert a hóhelyzet megakadályozta a szombathelyieket az utazásban. A szövetség hozzájárult a halasztáshoz. Érdekesség, hogy szerdán a két csapat a Magyar Kupában is egymás ellen játszik – akkor a Csőnek kell megpróbálnia útra kelni.

FUTSAL NB I
ALAPSZAKASZ, 17. FORDULÓ
DEAC Futsal Club–UTC Futsal Team Szeged 6–3 (3–2)
G:
Berecz (2., 6., 40.), Gyügyei (20.), Kövér I. (25., 38.), ill. Tóth A. (8.), Nagy I. (16. – öngól), Hegyesi (27.)
Gödöllői Bikák-V. Phiten–Colorspectrum Aramis 3–2 (2–0)
G:
G: Nagy R. (9.), Szimcsák (19., 39.), ill. Roni (22.), Birinyi (38.)
MAFC BME Docler Akadémia–Rába ETO 4–10 (3–6)
G:
Máthé (4.), Rajnay (11.), Hugo Martins (15. – öngól), Öreglaki (29.), ill. Szeghy (1.), Fabio (2.), Juanra (3., 17., 32.), Harnisch (6., 39.), Luque (8., 37.), Rajnay (22. – öngól)
Üllő FC Cső-Montage–Swietelsky-Haladás VSE elmaradt
Szabadnapos: 1. FC Veszprém
Pénteken játszották
Rubeola FC Csömör–MVFC-Berettyóújfalu 2–7 (1–2)
G:
Hosszú (1., 27.), ill. Nagy I. (3.), Lovas (5., 39.), Rábl (21., 35.), Szécsi (31., 40.)
AZ ÁLLÁS
1. MVFC-BERETTYÓÚJFALU 15 12 1 2 70–35 37
2. RÁBA ETO 13 12 0 1 91–23 36
3. UTC FUTSAL TEAM SZEGED 15 9 3 3 70–48 30
4. GÖDÖLLŐI BIKÁK-V. PHITEN 16 9 2 5 51–55 28
5. COLORSPECTRUM ARAMIS 15 7 4 4 55–38 25
6. RUBEOLA FC CSÖMÖR 15 6 0 9 65–81 18
7. SWIETELSKY- HALADÁS VSE 14 5 1 8 58–66 16
8. ÜLLŐ FC CSŐ-MONTAGE 15 4 1 10 55–79 13
9. 1. FC VESZPRÉM 15 3 3 9 39–57 12
10. DEAC FUTSAL CLUB 15 3 2 10 63–95 11
11. MAFC BME DOCLER AKADÉMIA 16 2 3 11 44–84 9
A Gödöllőtől egy pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik