NB II: két játékosával hosszabbított a Vasas

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.07.20. 15:43
Hidi M. Sándor, Nagy Miklós és Molnár Csaba (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC szerződést hosszabbított Hidi M. Sándorral és Molnár Csabával.

 

Hidi M. Sándor 2020 januárjában érkezett Angyalföldre, és azóta minden sorozatot figyelembe 126 alkalommal ölthette magára a Vasas-mezt. A 23 éves középpályás 2028 nyaráig hosszabbította meg szerződését csapatunkkal.

„Amikor a klubnál megtörtént a tulajdonosváltás, és Nagy Miklós lett a sportigazgató, az első igazolások egyike én voltam, így nagyjából a kezdetektől részese vagyok az itteni folyamatoknak. Az előző szezonban azt nyilatkoztam, hosszú távra tervezek a Vasassal, nagyon örülök, hogy a mostani hosszabbítással bebizonyíthattam, hogy nem a levegőbe beszéltem, tényleg itt képzelem el a jövőmet. Boldog vagyok, hogy a szakmai vezetés számít rám és a játékomra, továbbra is azon leszek, hogy a munkámmal megháláljam ezt a bizalmat. Egy játékos életében fontos az állandóság, megéltem az elmúlt négy és félévben mélységeket és magasságokat is, de remélem, hogy a közös jövő a pozitívumokról és a sikerekről szól majd” – mondta klubja honlapjának a nagydobronyi származású játékos.

Molnár Csaba 2020 nyarán csatlakozott a Vasas Kubala Akadémiához, majd 2022-ben profi szerződést kapott. Az előző szezonban meghatározó szerepe volt az NB III-as tartalékegyüttes jó szereplésében, idén nyáron pedig az NB II-es csapattal kezdte meg a felkészülést. A 18 éves játékos új szerződése 2027. június 30-ig szól.

„Nagyon örülök, hogy megkötöttem életem második profi szerződését. Sokat tettem érte, de rengeteget köszönhetek az edzőimnek és a klubnak is, hogy ez sikerült. Jól érzem magam a Vasasnál, úgy érzem, a szakmai stábank és a társaknak köszönhetően folyamatosan fejlődöm, itt szeretnék bemutatkozni az NB I-ben is. Kemény felkészülésen vagyunk túl, nagy terhelést kaptunk az első hetekben, most viszont már a játék és a taktika van az előtérben. Az edzőmeccseken mutatott teljesítményünk bizakodásra ad okot, remélem, sikeres szezon vár ránk” – nyilatkozta a korosztályos válogatott támadó.

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
7 órája

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Gólok, helyzetek és sárga lapok az ETO–Vasason – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 22:03

Urblík József és Kulenovic is duplázott, ismét 2–2-re végzett az ETO FC és a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 21:30