NB II: hosszabbított fiatal tehetségével a Honvéd

F. B.F. B.
2024.04.05. 21:09
Simon Benedek (balra) szerződést hosszabbított (Fotó: honvedfc.hu)
Szerződést hosszabbított 17 éves saját nevelésű játékosával, Simon Benedekkel a labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd – számolt be róla a klub honlapja.

 

A Budapest Honvéd Futács Márkó szerződtetése után meghosszabbította Simon Benedek szerződését, hiszen a klub hosszú távon számít a korosztályos válogatott tehetségre.

„Simon Benedek 2020 nyarán érkezett az akadémiánkra, 14 éves kora óta nálunk nevelkedik és fontos szerepet szánunk neki a jövőben – mondta a klubhonlapon Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője. – A célunk az, hogy fokozatosan építsük fel, ennek érdekében az idény kezdete óta folyamatosan az első kerettel készül, kezdőként is szerepelt már az első csapatban. Eközben az NB III-as együttesben is játszik, odafigyelve arra, a terhelés megfelelő elosztása a fejlődését szolgálja és mindig olyan kihívások elé állítsuk, amelyeknek köszönhetően előre tud lépni. Nemes feladat számunkra, hogy egyszerre óvjuk a tehetségeket, de közben bátran adjunk nekik lehetőséget.”

Simon Benedek 2022 májusában góllal debütált a felnőtt futballban (az FC Dabas otthonában 4–3-ra megnyert NB III-as meccsen), míg tavaly az első csapatban is bemutatkozott. A mostani idényben kétszer kezdőként, míg nyolcszor csereként lépett pályára az NB II-ben, az NB III Délkeleti csoportjában pedig 13 találkozón szerepelt, s 8 góljával (Haragos Viktorral holtversenyben) ő a második csapat házi gólkirálya. 2023 tavaszán pedig részt vett a hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokságon, ahol ő szerezte a magyar válogatott első gólját és a nemzeti együttes egyik legjobbja volt a tornán.

„Örülök, hogy meghosszabbítottuk a szerződésemet, jólesett a klub részéről, hogy számítanak rám, aminek azért is örültem, mert ez egybeesett az elképzeléseimmel – hangsúlyozta Simon Benedek. – Érzem, hogy bíznak bennem, szeretnék, hogy itt legyek és fejlődjek, én pedig élni akarok a lehetőséggel, a belém fektetett bizalommal. Úgy gondolom, hogy az előttem álló egy-két év nagy hatással lehet a karrieremre, a mostani időszak meghatározhatja a következő öt-hat idényemet. Egy ideje már várok az első gólomra a nagycsapatban, ami fordulópont lehetne számomra, szeretném minél hamarabb megszerezni ezt a gólt és utána pedig további találatokat. Az első keretnél jelenleg két rutinos középcsatár szerepel Bobál Gergely és Futács Márkó személyében, de nekem magamra kell figyelni, a fejlődésemre kell koncentrálni.”

Arról a klub viszont nem számolt be, hogy Simon hány éves szerződést írt alá.

A Budapest Honvéd esetleges eladásáról ebben a cikkben foglalkoztunk.

 

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
6 órája

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51