NB II: a Besiktastól igazol a Debrecen – hivatalos

P. K.P. K.
2021.02.15. 09:45
null
Kalafat szerződtetését bejelentette a DVSC (Fotó: <a href="https://dvsc.hu/" target="_blank">dvsc.hu</a>)
A DVSC NB II-es labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy másfél évre kölcsönvette a török Besiktas magyar U-válogatott szélsőjét, Kalafat Álmost.

 

Mint ismeretes, csaknem négy hete tréningezik a Lokival Kalafat Álmos, a török Besiktas 19 éves szélsője, vasárnap pedig eldőlt, hogy Debrecenben is marad – írja a dvsc.hu.

„A magyar anyától és török apától született, tehetséges labdarúgó több mint egy évtizede nevelkedik a török óriásklub kötelékében, bekerült már a felnőtt gárda keretébe is. A Besiktas U19-es együttesében egyébként legutóbb 27 mérkőzésen 12 találatot ért el. A fiatal játékos balszélsőként, illetve csatárként bevethető, bemutatkozott a magyar korosztályos válogatottban, az U18-as és az U19-es nemzeti együttesben is gólt szerzett már” – mutatja be az új szerzeményt a debreceniek honlapja.

A DVSC és a Besiktas megállapodott, hogy Kalafat másfél évre kölcsönben a Lokihoz igazol, a szerződésben vételi opció is szerepel. A török sajtóban „Csodagyereknek” is nevezett Álmos a DVSC II. január végi, Hidasnémeti elleni felkészülési mérkőzésén öt gólt szerzett, ezután pedig hosszabb távon is bizonyíthat a cívisvárosban.

A DVSC az NB II 24. fordulójában hétfőn, 20 órától lép pályára otthon a Gyirmót ellen, kérdés, Kalafat erre a meccsre bekerül-e már Kondás Elemér vezetőedző keretébe.

NB II
24. FORDULÓ
20.00:
Debreceni VSC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.15. 20:02

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23