A Nyíregyháza győzelemmel kezdte a felkészülést, a Sepsi ezúttal is kikapott

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.01.10. 18:23
Nyert a fekete mezes Nyíregyháza (Fotó: Sepsi OSK/Facebook)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte a román élvonalbeli Sepsi OSK-t a törökországi Belekben.

Első téli felkészülési mérkőzését játszotta a Nyíregyháza, Belekben a Sepsi OSK volt az ellenfele. A Szpariban először játszhatott a héten szerződtetett Pavlos Correa, míg a sepsiszentgyörgyieknél a magyar válogatott Sigér Dávid, a frissen igazolt Tamás Márk és a volt debreceni támadó, Dorian Babunszki is pályára lépett.

A vezetést a Sepsi szerezte meg, a 7. percben Omar El Sawy volt eredményes, és a Szpari az első félidőben kihagyta a helyzeteit, így nem tudott egyenlíteni. Aztán a 62. percben már egalizált a Spartacus, Ognjen Radosevics vezette be a labdát a tizenhatoson belülre, és a rövid sarokba bombázott. Lendületben maradt a Nyíregyháza a találat után, és a hajrában Beke Péter megszerezte a győztes gólt, ezzel a Sepsi a harmadik felkészülési találkozóját is elveszítette – korábban a belga Molenbeektől 3–1-re, a svájci Young Boystól 4–1-re kapott ki.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Nyíregyháza Spartacus–Sepsi OSK (romániai) 2–1 (0–1)
Nyíregyháza: Tóth B. – Farkas B., Temesvári, Correa, Keresztes K., Nagy B., Toma, Keita, Kovácsréti, Nagy D., Babics. Csere: Fejér (kapus), Navrátil, Tamás O., Jokics, Benczenleitner, Kovács M., Radosevics, Gresó, Beke, Daróczi, Czimer-Nyitrai. Vezetőedző: Tímár Krisztián
Sepsi OSK: Niczuly – Harut, Ninaj, Tamás M., Dumitrescu, Sigér D., Kallaku, El Sawy, Matei, Oberlin, M. Coman. Csere: Gyenge (kapus), Ghimfus, D. Oroian, Neskovics, Mino, F. Stefan, Dorian Babunszki, Draghiceanu, Veregut. Vezetőedző: Valentin Suciu
Gólszerző: Radosevics (62.), Beke (86.), ill. El Sawy (7.)

A NYÍREGYHÁZI SPARTACUS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 7–18., Törökország (Belek)
Felkészülési mérkőzések (Törökország)
Január 10.: Nyíregyháza–Sepsi OSK (romániai) 2–1 (Radosevics, Beke)
Január 14.: Nyíregyháza–Korona Kielce (lengyel)
Január 17.: Nyíregyháza–GKS Katowice (lengyel)
Itthon
Január 25.: Nyíregyháza–Kassa (szlovákiai)

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az óriási meglepetés: az FTC a 94. percben megszerezte a győztes gólt a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
19 perce

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
2 órája

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

Mucha József gólra törő játékot és győzelmet vár az FTC-től a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

Bognár György: A Fradit is megverette a VAR két hete, akkor mi mire számítsunk…?

Labdarúgó NB I
12 órája

A hátrányból felálló ETO szerencsés góllal legyőzte az Újpestet

Labdarúgó NB I
23 órája

A DVTK nem tudta legyőzni hazai pályán a ZTE-t, kieső helyen maradt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:53

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:40
Ezek is érdekelhetik