NB I: a Fehérvár bejelentette, a Puskás AFC elbúcsúztatta Spandlert

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.14. 12:33
null
Spandler Csaba Fehérváron folytatja a pályafutását (Fotó: molfehervarfc.hu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, a lejáró szerződésű Spandler Csaba a Puskás Akadémiától a Mol Fehérvárhoz szerződik – erősítette meg mindkét klub a honlapján. 

 

 

„Amint a mai napon kiderült, a Zalaegerszeg elleni idegenbeli bajnokin játszotta utolsó mérkőzését a Puskás Akadémia FC színeiben Spandler Csaba – saját nevelésű belső védőnk nyártól a Fehérvár FC labdarúgója lesz” – írja a honlapján a Puskás Akadémia.

A pfla.hu búcsújában kiemeli, Spandler 2011-ben került a felcsúti akadémiára, az első osztályban 2014. augusztus 1-jén a Pécsi MFC ellen mutatkozott be. Azóta 142 NB I-es bajnoki mérkőzésen játszott a Puskás Akadémia FC-ben, ezzel klubrekordernek számít, az NB I-ben három gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott. A csapat vezéregyéniségének számított az elmúlt években 2021-ben ezüstérmet, 2020-ban és 2022-ben bronzérmet szerzett a csapattal a bajnokságban, 2018-ban a Magyar Kupában volt ezüstérmes, 2017-ben első lett a felcsútiakkal az NB II-ben.

A Fehérvár már úgy jelentette be Spandler Csaba érkezését, hogy visszatér a Vidihez, ugyanis a fehérváriaknál írt alá először profi szerződést az egyébként móri születésű, 27 éves játékos.

„A Vidi mindig közel állt a szívemhez, hiszen gyerekként évekigitt nevelkedtem. Annak idején még a régi stadionban öltöztem, az újban eddig csak vendégként jártam, de nagyon szép, biztosan élmény lesz itt játszani Vidi-játékosként. Van jó pár olyan dolgozó is a klubnál, aki már annak idején is itt dolgozott és most is a klub alkalmazottja, így egyáltalán nem érkezem idegen közegbe. Mondhatjuk, hogy hazatértem. Minél több percet szeretnék a pályán tölteni és segíteni a csapatot abban, hogy minél jobb eredményt érjen el. Igazi csapatként fogunk minden egyes mérkőzésen küzdeni, ki akarjuk szolgálni a szurkolóinkat is, reméljük, hogy az eredmények is jönni fognak. Megalkuvást nem tűrő, kemény játékot várhatnak tőlem a szurkolók, mindig alá fogom rendelni magam a csapat érdekének” – idézi a molfehervarfc.hu Spandler Csabát.

„Spandler Csaba nem véletlenül jutott el a válogatott keretéig, jó teljesítményével a mi figyelmünket is már korábban felhívta magára. A móri születésű védő itt nevelkedett, ismeri és szereti a klubot, sokat jelent neki a város és a régió, így szakmailag és emberileg is beleillik abba a profilba, amit keresünk. Biztos vagyok benne, hogy a védelmünk nagy erőssége lesz a következő években” – nyilatkozta a fehérváriak első nyári szerzeményéről Juhász Roland sportigazgató.

Spandler új csapatánál jövő héten már munkába is állhat. Az NB I-ben maradást a tavaszi szezon utolsó fordulójában kiharcoló fehérváriak jövő héten kezdik a nyári felkészülést, továbbra is a márciusban érkezett Bartosz Grzelak irányításával, akinek a bennmaradással automatikusan meghosszabbodott a fehérvári szerződése.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérhetnek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Kovácsik Ádám (ETO FC Győr), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alef (brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolható), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Omonia Nicosia – Ciprus)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marcel Heister
(német, szabadon igazolható, Hapoel Haifa – Izrael), Artem Sabanov (ukrán, Polisszja Zsitomir – Ukrajna), Szabó Levente (ETO FC, Győr)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik