NB I: Egy hónapja a szurkolók még kritizálták a csapatot... – Vignjevics

2022.03.05. 22:51
null
Nebojsa Vignjevics a szurkolóknak is köszönte a győzelmet (Fotó: Árvai Károly)
A Budapest Honvéd 4–2-re megverte odahaza a DVSC-t a labdarúgó NB I 23. fordulójában, és ezzel megelőzte ellenfelét a tabellán. A mérkőzés után így értékeltek a vezetőedzők.

A DVSC trénere, Joan Carrillo nehéz mérkőzésre számított, és azt is kapott.

„Az első félidőben a Honvéd jobban játszott, megérdemelten került előnybe, hiányzott az intenzitás. Ezt a szünetben megbeszéltük, és a másodikban sikerült is kiegyenlítenünk, amire büszke vagyok, erre lehet építeni a jövőben. De közvetlenül vagy közvetetten három gólt kaptunk pontrúgásból, ami dekoncentráltságot jelez, ezen változtatnunk kell.”

A bennmaradásért folyó harcról annyit mondott: még minden csapatnak tíz mérkőzése van hátra, úgyhogy csak a következő lépésre szabad koncentrálniuk.

„Ha azt mindig sikerrel vesszük, akkor bent fogunk maradni.”

JOAN CARRILLO SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Honvéd vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics örült a győzelemnek, de nem volt felhőtlenül boldog.

„A meccs nagy részében jól is játszottunk, helyenként nagyon jól. De azért találtam olyan dolgokat is, amik nem tetszettek. Kettő nulla után nagyon kényelmesen, könnyelműen kezdtünk el játszani, pedig a Debrecen ellen volt már rossz tapasztalata ebben az évadban a csapatnak. Jött is könnyen az egyenlítés, időre volt szükségünk, hogy újra talpra álljunk, nagyon mellbe vágott minket. De jól szálltak be a cserék, úgyhogy megérdemeltük a győzelmet. Ennek a csapatnak nem a kvalitásával van a baj, hanem hogy néha fegyelmezetlenek vagyunk vagy könnyelműek, mint ma is. De a srácok tudják, hogy jók, képesek jól játszani.”

A sajtótájékoztató végén Vignjevics kérdés nélkül szeretett volna néhány szót szólni a szurkolókhoz:

„Szeretném megköszönni a támogatásukat. Nagyon éreztem, hogy adtak egy löketet, és a srácoknak is érezniük kellett ezt. Nem szabad elfelejteni, hogy egy hónappal ezelőtt kritikák érték a csapatot, ez emlékeztet arra, hogy harcolni kell a szurkolók támogatásáért és a klubért is.”

NEBOJSA VIGNJEVICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

HIDI PATRIK: BENNE VOLT A FEJEKBEN...

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Bp. Honvéd–DVSC 4–2 (Nagy Dominik 22., Batik 43., M. Petkovics 75., Bo. Traoré 90., ill. Ugrai 56., Do. Babunszki 58.)
Budapest, Bozsik Aréna, 2624 néző. Vezette: Vad II

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2021–2022, 23. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Március 4., péntek
Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1–1
Gyirmót,Alcufer StadionBogár Gergő
972
Március 5., szombat
Paksi FC–Mezőkövesd 4–0
Paks,Paksi FC StadionAndó-Szabó Sándor1250
Újpest FC–Puskás Akadémia 2–1Budapest,Szusza Ferenc StadionBognár Tamás
2512
Budapest Honvéd–DVSC 4–2
Budapest,Bozsik ArénaVad II István
2624
Március 6., vasárnap
15.15:ZTE FC–Mol Fehérvár FC (Tv:M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
17.45:Ferencváros–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna
Legfrissebb hírek

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

A Loki–Fradi rangadón az aranyérem sorsa is tét

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 10:49

Az utolsó pillanatokban lőtt góllal mentett meg egy pontot az MTK Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 21:30

A Debrecen és a Vác is ötgólos győzelmet aratott a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.04.04. 19:48
Ezek is érdekelhetik