Kisvárda: Csercseszov korábbi játékosát szerződtették

R. P.R. P.
2022.01.07. 12:33
null
Rafal Makowski Kisvárdán folytatja (Fotó: kisvardafc.hu)
A Kisvárdánál folytatja pályafutását Rafal Makowski – jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő csapat a honlapján. A 25 éves, 190 centiméter magas lengyel középpályás a Slask Wroclaw együttesétől szerződik a magyar NB I második helyén álló együtteshez.

 

Rafal Makowski a Legia Warszawánál nevelkedett, lengyel bajnokságot és Lengyel Kupát is nyert. A legutóbbi évadot a Slask Wroclawnál töltötte. A mostani őszi szezonban hat mérkőzésen lépett pályára az Európa-konferencialiga selejtezőjében, illetve 13 bajnokin szerepelt. Mérlege: egy gól és két gólpassz.

„Az elmúlt másfél évet töltöttem a Slask csapatában, a posztom középső középpályás – mondta a Kisvárda honlapjának Rafal Makowski. – Szép időszak volt, de új kihívást kerestem, amit Kisvárdán találtam meg. Természetesen tájékozódtam a klubról és a városról is, tudom, hogy jó helyre kerültem. Azért jöttem, hogy segítsem a csapatot a céljai elérésében, nyilván az is csábító volt, hogy a második helyen áll a Kisvárda, és versenyben van a nemzetközi szereplés kivívásáért. Várom az első találkozást a szurkolókkal is. Ez az első alkalom, hogy Lengyelországon kívül futballozok, láttam, hogy a Kisvárda soknemzetiségű csapat, de nem bánom, hogy én vagyok az egyedüli lengyel. Az a fontos, hogy a pályán beszéljünk egy nyelvet, jó futballt mutassunk be, és elérjük a célunkat. Egyelőre egyedül érkeztem, a barátnőm később csatlakozik hozzám.”

Az U19-es, U20-as és U21-es lengyel válogatott Makowski a most szintén a Kisvárdában futballozó Gosztonyi András, illetve Tamás Márk csapattársa is volt a Slaskban.

A Legia Warszawában Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője is volt a mestere.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Rafal Makowski (lengyel, Slask Wroclaw – Lengyelország) Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Claudiu Keserü (román, FCSB – Románia)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Lucas (DVTK)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Andrei-Ionut Peteleu
(román, Sepsi – Románia)

 

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
5 órája

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

Volt Fradi-edző büszkélkedhet a nyitó meccsek rekordgyőzelmével

Foci vb 2026
7 órája

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

Vb 2026: a volt Fradi-edző büszkélkedhet a nyitó meccsek rekordgyőzelmével

Foci vb 2026
7 órája

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik