NB I: Szerhij Rebrov aligha marad a Ferencvárosnál

B. L.B. L.
2021.05.29. 07:27
null
Szerhij Rebrov (balra) maradására kicsi az esély, Peter Stöger válthatja
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a következő idényben már nem az ukrán szakember irányítja a zöld-fehéreket, lehetséges utódja, Peter Stöger május 30-án ül utoljára az Austria Wien kispadján.

Fontos dátum a Ferencváros életében június 15., ugyanis akkor sorsolják ki, kivel játszik az FTC a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A klub vezérkarának ennélfogva mihamarabb döntést kell hoznia, hogy ki irányítja a zöld-fehéreket az előttünk álló idény(ek)ben. Az biztos, hogy az együttessel sikeres Szerhij Rebrovot 2022 nyaráig szerződés köti a csapathoz, mint ahogyan azt is tudhatjuk Kubatov Gábor Origónak adott interjújából, hogy az ukrán tréner február 10-én közölte, a nyáron szeretne távozni.

Hivatalos felületein a Ferencváros eddig nem kommentálta az edzőkérdés ügyét. Lapunk információi szerint az utóbbi napokban kínálkozott némi esély rá, hogy a 46 éves szakember a ferencvárosiak vezetőedzőjeként folytassa, ám értesülésünk szerint jövője eldőlni látszik, és a maradása egyre kevésbé valószínű.

Adódik tehát a kérdés: ki veheti át Rebrov helyét, ha elhagyja a csapatot? Az osztrák sajtóban továbbra is biztosra veszik, hogy Peter Stöger lehet az utódja. Az Austria Wien trénere két év után távozik a csapattól, amellyel csütörtökön 3–0-ra legyőzte hazai pályán a Wolfsberger AC-t az Európa-konferencialiga-szereplésért folytatott rájátszásban. A visszavágót május 30-án rendezik, a közelgő búcsú megérinti a leköszönő osztrák szakember lelkét.

„Ez az én nevelőegyüttesem, ez az én kerületem, ez az én klubom, és mégis itt az ideje, hogy valami újba kezdjek – idézi a Sky Sport Austria Peter Stöger mérkőzés utáni nyilatkozatát. –  Minden nehézség ellenére szerettem a csapattal dolgozni, még a második évben is, most azonban nekilátok egy másik feladatnak.”

Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
2 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
7 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 17:50

Bolla Bendegúzék megnyerték az Austria Wien elleni derbit

Légiósok
2026.11.01. 21:20

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29