Verebes József már az elején közölte a győri játékosokkal, hogy Magyarországon nincs náluk jobb csapat, pedig előtte csak az utolsó fordulóban maradt benn az együttes az NB I-ben.
„Elkezdtük a felkészülést, és azt láttuk, hogy egészen mást csináltunk, mint korábban – emlékezett vissza Hajszán Gyula a Magyar Nemzetnek adott interjúban. – Rengeteget futottunk, de csak labdával, és azt vettük észre, hogy imádunk edzésre járni. Mindig tanultunk valami újat, aztán jöttek a meccsek, fokozatosan összeállt a játék, amit ő kért tőlünk, mi pedig élveztünk minden percet. Elkezdtünk nyerni, a nézőszámunk ötszázról felkúszott ötezerre, majd hamarosan húsz-harmincezerre, és idegenben is megteltek a stadionok, ha mi játszottunk. Már az első évben bajnokságot nyertünk, minden úgy történt, ahogy Verebes József jósolta.”
Az egykori villámgyors balszélső arról is beszélt, hogyan hatottak a sikerek a fizetésükre, illetve hogyan jutott végül lakáshoz.
„Akkoriban az MLSZ központi előírása szerint a győzelemért ezerhatszáz, a döntetlenért pedig nyolcszáz forint járt minden csapatnál. Az én fizetésem nem érte el a háromezer forintot, ez annyi volt, mint egy átlagos melósé a vagongyárban, azzal a különbséggel, hogy nekem nem kellett bejárnom. Amikor aztán jöttek az eredmények, jeleztük a mesternek, hogy jó lenne valamivel többet keresni, ami neki sem volt ellenére. Bement Horváth Edéhez, aki azt mondta, az ő szemében a futball a vállalat egyik gyáregysége, és ha van teljesítmény, akkor azt hajlandó honorálni.
Megemelte a prémiumot, a Fradi, a Honvéd vagy az Újpest ellen még azon is emelt, volt olyan meccs, amelyen ötezer forintért játszottunk. Ugyanakkor fizettünk büntetéseket is. Talán nekünk volt először videónk, és minden meccsünket felvette a klub, hétfőn pedig elemeztünk. Ha valaki taktikai hibát követett el, az fizetett. A pályaedzőnk gyűjtötte a pénzt, ebből vettünk egymásnak születésnapi ajándékot, illetve ha valaki nagyon kiemelkedően futballozott, az innen kapott még pluszprémiumot.”
„Amikor lejárt a szerződésem Győrben, a hosszabbításért nem pénzt, hanem lakást kértem, de azt nem tudtak szerezni. Közben megkeresett a Honvéd, hogy jönne tárgyalni, szeretné, ha odaszerződnék. Tudtam, nem akarok elmenni, és úgy intéztem, hogy olyan helyen találkozzam Komora Imrével, a kispestiek vezetőedzőjével, hogy annak a híre gyorsan elterjedjen a városban. A számításom bejött, mert már másnap hívtak a tanácsházára, hogy lenne néhány lakás, amelyek közül választhatok.”
Hajszán másfél évtizede a politikára cserélte a futballt, Győr egyik körzetének önkormányzati képviselője lett. A teljes interjúban erről, valamint a válogatottal kapcsolatos élményeiről is olvashatnak ide kattintva.
