ZTE: a legutóbb a DVSC-ben játszó középpályás aláírt – hivatalos

R. B.R. B.
2020.08.05. 12:58
null
Szabó Bence (balra) a ZTE-be igazolt (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-re készülő Zalaegerszegi TE a hivatalos honlapján bejelentette Szabó Bence szerződtetését.

A 22 éves korosztályos válogatott középpályás hároméves megállapodást kötött a ZTE-vel.

Szabó Bence Fehérváron és a Puskás Akadémián nevelkedett, 2018-ban a Diósgyőri VTK-hoz igazolt, amellyel idén februárban szerződést bontott. A fiatal játékosra a Debreceni VSC „csapott le” márciusban, ám kedden szakított az NB II-es együttessel.

A Zalaegerszeg új szerzeménye pályafutása során 40 találkozón lépett pályára az NB I-ben, egy gólt szerzett – azt idén júniusban a DVSC–Kaposvár (1–1) meccsen. Szabó a 2019–2020-as idényben 12 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen és három Magyar Kupa-találkozón játszott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Dragóner Filip (Mezőkövesd), Gyurján Márton (Haladás, szabadon igazolhatóként), Könyves Norbert (Paksi FC), Kun Bertalan (ETO FC Győr), Szabó Bence (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Alekszandar Tanaszin (szerb, Proleter – Szerbia, szabadon igazolható), Vass Patrik (MTK Budapest), Zimonyi Dávid (Lipót)
Kölcsönbe érkezők:
Szánthó Regő (Ferencváros)
Kölcsönből visszatérők: Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Sebestyén Lóránt (Hévíz), Szökrönyös Dániel (Hévíz)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bedő Roland, Hegedüs Olivér, Kovács Barnabás, Köcse Bence, Németh Erik, Sebestyén Lóránt, Szökrönyös Dániel

Kiszemeltek: Bőle Lukács (Ferencváros), Csonka András (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Ain – Arab Emírségek, szabadon igazolható), Novothny Soma (Újpest FC, szabadon igazolható), Sandro Semedo (portugál, Ethnikosz Assziasz – Ciprus)
Távozók:Bobál Gergely (CD Nacional – Portugália, szabadon igazolhatóként), Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Eduvie Ikoba (amerikai-nigériai, AS Trencín – Szlovákia), Kocsis Gergő (TS Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Budafok, kölcsön után végleg), Eric McWoods (amerikai, Balzan FC – Málta), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Radó András (Vasas, szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Szemerédi Norbert (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, onnan Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Barczi Dávid (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
19 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01