MLSZ: súlyos büntetés járhat már az egyszeri pirotechnika-használatért is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.01. 10:16
null
Az MLSZ ezentúl szigorúbban bünteti a pirotechnika használatát (Fotó: Balogh László)
Akár tízmillió forint büntetést is kaphatnak a labdarúgóklubok pirotechnikai eszköz egyszeri használata esetén. 

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) MTI-hez eljuttatott kommünikéje emlékeztet rá: a szervezet elnöksége július elején tartott ülésén határozott arról, hogy a pirotechnikai eszközök használatának visszaszorítása érdekében szigorítja a fegyelmi szabályzatot. Ennek értelmében egyszeri használat esetén is minimum egymillió, maximum tízmillió forintos büntetésre számíthatnak a klubok.

A MLSZ kiemeli, hogy az európai szövetség (UEFA) évek óta szigorúan bünteti a pirotechnikát a stadionokban, illetve a magyar törvények is tiltják a pirotechnikai eszközök bárminemű használatát.

„Az elmúlt években a korábbinál lényegesen biztonságosabbá vált a hazai labdarúgó-mérkőzések látogatása, a szurkolók ma már jóval otthonosabban érezhették magukat a stadionokban. Ezzel összefüggésben jelentősen csökkent a biztonsági okokkal összefüggő fegyelmi eljárások száma, egyedül a pirotechnika visszaszorításában nem sikerült előrelépni” – írja a szövetség.

Az MLSZ hangsúlyozza, Magyarországon jogszabály tiltja a pirotechnikai eszközök illegális használatát, mert bár látványosak, rendszeresen sérüléseket eredményeznek és súlyos vagyoni kárt okozhatnak. A stadionokban ráadásul nagy számú néző foglal helyet viszonylag kis helyen, ezért a pirotechnikai eszközöket nem lehet biztonságosan működtetni.

„A növekvő számú sérülések mellett súlyos anyagi károkat is okoztak az ilyen eszközök, székek, molinók és más berendezési tárgyak meggyulladása gyakori jelenség a stadionokban” – teszi hozzá az MLSZ közleménye, emlékeztetve, hogy az utóbbi hónapokban több súlyos sérülést okozott a hazai futballpályákon a pirotechnika használata.

„Az MLSZ nem vállalhatja személyi sérülések kockázatát, ezért az új szezon előtt szigorította a fegyelmi szabályzatot: a pirotechnikai eszközök egyszeri alkalommal történő használata 1 millió forinttól 10 millió forintig terjedő pénzbüntetést von maga után, többszöri előfordulás esetén a pénzbüntetésen túl szektor(ok) bezárását róhatja ki a fegyelmi bizottság” – figyelmeztet a szövetség.

Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53
Ezek is érdekelhetik