Haladás: Illésék minden kívánságomat lesték - Mészöly

2015.05.07. 19:10
Mint beszámoltunk róla, Mészöly Géza lett a labdarúgó NB I 15. helyén álló Haladás új vezetőedzője. Az idény végéig kinevezett szakember már megtartotta első edzéseit, és eddigi élményeiről beszélt a szombathelyi7.hu internetes hírportálnak.

„Mivel nem szakadtam el az NB I-es futballtól, képben vagyok a játékosokat illetően, sokukat ismerem korábbról” – mondta Mészöly Géza, a Haladás frissen kinevezett vezetőedzője a szombathelyi7.hu portálnak.Mészöly Géza, a Haladás frissen kinevezett vezetőedzője a szombathelyi7.hu portálnak.


„Koncentrált, jó társaság várt, eleve nagyon jó érzés volt, ahogyan Illés Béláék fogadtak. Szinte minden kívánságomat lesték, hogy minél könnyebben beilleszkedjek. Úgy éreztem magam, mintha már évek óta itt lennék, szóval pozitívak az első benyomások.”

„Tudom, ebben a négy hétben még lehetnek hullámvölgyek, de ezeken át kell segítenünk egymást, és a játékosoknak, valamint az edzői stábnak mindent el kell követnie a bennmaradás érdekében. Amikor egy csapat a kiesés ellen harcol, nincs könnyű helyzetben, a játékosok gyakran feszültek, s hajlamosak a másikban látni a hibát. Rendet kell raknunk a fejekben, de én úgy látom, erre mindenki abszolút vevő, bizakodó vagyok. Nem érzek nyomást magamon amiatt, hogy már csak négy mérkőzés van hátra, de azt megígérhetem, hogy mindent megteszek és minden tudásomat megpróbálom átadni a játékosoknak annak érdekében, hogy ne essünk ki az NB I-ből.”

Mészöly Géza szombat este a Győri ETO elleni idegenbeli bajnokin mutatkozik be a szombathelyiek kispadján.

Legfrissebb hírek

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
6 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
23 órája

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39

Felkészülés: Gavrics duplázott, az ETO legyőzte a Ferencváros El-ellenfelét

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 20:26

Nyers Ádám az MTK-ban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik