MLSZ: elutasították a Ferencváros fellebbezését

2014.05.16. 08:16
Az MLSZ fellebbviteli bizottsága május 15-én két ügyben, köztük a ferencvárosi védő, Mateo Pavlovic korábbi eltiltásának kérdésében tárgyalt.

„Az FVB tanácsülésen tárgyalta Mateo Pavlovic az FTC Labdarúgó Zrt. sportszervezet labdarúgójának az MLSZ Fegyelmi Bizottság (FEB) 2014. május 8. napján tárgyalás megtartása után meghozott I-189-1/2013-14. számú – két bajnoki mérkőzésre szóló fegyelmi eltiltással kapcsolatos – határozata ellen benyújtott fellebbezést. Az FVB a FEB I. fokú határozatát helybenhagyta” – szól az MLSZ hivatalos tájékoztatása.

A télen szerződtetett Pavlovicot a 27. fordulóban a Mezőkövesd ellen állították ki második sárga lappal, miután összeszólalkozott a hazaiak játékosával, George Menougonggal (ebben a szezonban ez már a második piros lapja volt az NB I-ben). A horvát védő egy meccset már letöltött az eltiltásából, de a tegnapi döntés értelmében a hétvégén a Haladás ellen sem léphet pályára.

A tegnap tárgyalt másik ügyben az MLSZ elutasította az NB III-as Szeged fellebbezését, a korábban szurkolói rendzavarás miatt kiszabott 100 ezer forintos büntetéssel szemben.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56