– Beszélt Supka Attilával, csapata edzőjével?
– Miért beszéltem volna? – kérdezett vissza Matyi Dezső.
– A kívülállónak egyre inkább az az érzése, mintha üzengetnének egymásnak a lapokon keresztül. Ennél valamivel egyszerűbb lenne szemtől szemben véleményt váltani.
– Én mindig mindenkivel szóba állok, aki beszélni akar velem. De azt mégsem várhatja el tőlem senki, hogy én rohangásszak az alkalmazottaim után.
– Pedig volna mit mondania…
– Egyelőre megtartom magamnak.
– Mi a véleménye saját csapata teljesítményéről?
– Csapnivaló.
– A Pécs jelenleg a tizedik, de a mezőny rendkívül sűrű. Ön szerint hol kellene állnia a PMFC-nek a táblázaton? Mi lenne a tisztességes pozíció?
– Engem nem érdekel a helyezés. Egyébként is, ahogy ön mondta, szoros a mezőny, a hárompontos rendszerben pillanatok alatt fel- vagy letornássza magát egy csapat. Persze, hogy jó lenne kilépni a nemzetközi porondra, de én egyelőre beérném azzal is, ha az általam irányított klub közönségszórakoztató futballt játszana. Sőt, ha egyáltalán futballozna.
– Ha ez a véleménye, miért nem változtat a helyzeten?
– Kíváncsian várom, a szakmai stáb hogyan eszi meg ezt az ízetlen, szagtalan, sótlan ételt, amelyet az elmúlt hetekben főzött.
– A Magyar Kupából már kiestek, de a bajnokságban még odaérhetnek az élmezőnybe.
– Ugyan már! Ilyen játékkal, ilyen teljesítménnyel? Tudja, mi a legnagyobb baja a magyar futballnak? Hogy nagyon sok benne a túlélő. Az olyan ember, aki csak a túlélésre játszik, akit csak a saját pozíciója érdekel, és aki alkalmatlan a feladata elvégzésére.
HOGY A KIALAKULT HELYZETEN TUD-E VÁLTOZTATNI MATYI DEZSŐ, S HOGY TANULÓÉVEKNEK TEKINTI-E AZ ELMÚLT IDŐSZAKOT? A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBÓL MEGTUDHATJA.
