DVTK: Olyan helyet kerestem, ahol minden a fociról szól - Gosztonyi

2012.07.12. 20:35
A Diósgyőr labdarúgócsapatának új igazolása, Gosztonyi András szerda este érkezett Miskolcra, majd csütörtökön már át is esett az első edzéseken piros-fehérben. A támadó a dvtk.eu-nak elmondta, azonnal megfogta a diósgyőri légkör, és szerinte jó csapat alakul új klubjánál.

Gosztonyi a klub honlapjának arról is beszélt, hogy elsősorban a közeg miatt választotta a diósgyőrieket. „Több lehetőségem is lett volna, de úgy gondoltam, hogy ha már itt maradok Magyarországon, és eljövök a Videotontól, akkor olyan csapatba szeretnék igazolni, olyan városba, ahol a fociról szól minden, és ez nem is lehetett más hely, mint Miskolc”.

A diósgyőriek új szerzeményének eddig kellemes emlékei vannak a DVTK-ról. „Székesfehérváron nyertünk tavaly ősszel 2–0-ra, aztán a télen Ligakupa-mérkőzésen látogattunk a diósgyőri stadionba. Utóbbi mérkőzés már csak azért is emlékezetes, mert nagyon hideg volt. Jut eszembe, az MTK-ban még gólt is rúgtam a DVTK ellen mintegy három éve a Hungária körúton. Összesen háromszor léptem pályára a piros-fehérek ellen” – emlékezett vissza a fiatal labdarúgó.

Gosztonyi ismerősöket is felfedezett a klub öltözőjében. „Több srácot is ismerek a Diósgyőrből. Vági Andrással még együtt fociztam az MTK második csapatánál, Takács Péterrel együtt szereztem bronzérmet a 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságon, és Tisza Tibort is személyesen ismerem korábbról, szóval vannak ismerősök.”

A szélső hosszú távon gondolkozik a Diósgyőrben, és természetesen hangzatos eredményekre vágyik a csapattal. „Nem rövid időre kötöttem szerződést, hiszen három évre köteleztem el magam. Az első cél persze mindig az, hogy minél jobban szerepeljen a csapat, majd jöhetnek az egyéni ambíciók is. Egyelőre még nem kezdődött el a bajnokság, így nem akarok esélylatolgatásokba belemenni, de azt gondolom, hogy nem lesz rossz a csapat, sőt! Hallottam, hogy szeretnének még igazolni játékosokat, szerintem akármi »kisülhet« ebből” – nyilatkozta a játékos.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
20 órája

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53